Gulyás Gergely: szó sem lehet a családtámogatások csökkentéséről, a rezsicsökkentés eltörléséről

Ország

 Az uniós költségvetés módosítása egyhangúságot igényel, ezért a tervezett módosítás elfogadására reális esély nincsen – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető a Kormányinfón közölte: Brüsszel további 98,5 milliárd euró befizetését kérte a tagállamoktól, ami a tizenötszöröse az összes magyar éves szja-befizetésnek, nagyjából a teljes éves magyar állami költségvetés összege. Ebből nyilván lényegesen kevesebb jut Magyarországra, de ez az összeg még így is óriási, elég nagy ahhoz, hogy még Ausztria vagy Németország sem akarja ebben a formában vállalni – mutatott rá.

Kiemelte: több kérdést kell tisztázni, így azt, hogy mire költötte Brüsszel a pénzt, hiszen nem kevesebb, hanem több pénznek kellene lennie, Lengyelországnak és Magyarországnak ugyanis még egyetlen fillért sem adtak. Ráadásul azok az országok, amelyek a helyreállítási alapból részesedtek, arra panaszkodnak, hogy a kifizetések lassúak – mondta.

Hangsúlyozta: Brüsszel kérése alapján 50 milliárd euró menne Ukrajnának, továbbá kamatkiadásokat akar az Európai Bizottság finanszírozni, migránsokra költeni, de nem határvédelemre, sőt, másfél milliárd euró a brüsszeli bürokrácia fizetésemelésére menne. Magyarország ehhez nem tud hozzájárulni, és miután a költségvetés módosítása egyhangúságot igényel, ilyen módosítás elfogadására reális esély nincs – jelentette ki Gulyás Gergely.

Szó sem lehet a családtámogatások csökkentéséről, és végképp fel sem merülhet a rezsicsökkentés eltörlése – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón az európai szemeszterben Magyarországnak megfogalmazott ajánlásokkal kapcsolatban.

Gulyás Gergely elmondta, Brüsszel számtalan követelést fogalmaz meg Magyarországnak gazdasági területen is, ez igaz a helyreállítási alapra, valamint az európai szemeszterre is, amely az európai uniós tagállamok gazdasági kormányzását minősítő rendszer.

Hozzátette: az európai szemeszterben a Magyarországnak tett ajánlások között szerepel a hatósági energiaárak megszüntetése, azaz a rezsicsökkentés felszámolása, Magyarországnak ezen kívül meg kell vizsgálnia a családügyi, az oktatási, az egészségügyi kiadásokat.

(Words: 271 x Chars: 2232) XXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXX

Közölte, Magyarország ezeket a vizsgálatokat el fogja végezni, de Brüsszel ezen kiadások felülvizsgálatakor semmilyen kötelező elvárást nem írhat elő, amely az e területekre fordított összegek csökkentését indokolná.

A magyar baloldali európai parlamenti (EP-) képviselők ne akadályozzák a pedagógusbéremelést! – szólított fel a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón. Gulyás Gergely közölte: a kormány eltántoríthatatlan a béremeléstől, amelynek jelentős részét a magyar költségvetés állja, de annak mértéke és gyorsasága függ az európai uniós forrásoktól.

A miniszter elmondta, a kormány az oktatásban is szeretné a fizetéseket emelni, a 2030-ig vállalt béremelés költségének mintegy 12-13 százalékát vállalhatná át az EU.

Hozzátette: ha eljutnak oda, akkor gyors, jelentős fizetésemelés lesz a pedagóguskarnak, az átlag pedagógusbérek elérnék a nyolcszázezer forintot másfél év múlva, a kormányzati ciklus végére, legkésőbb 2027-re pedig az egymillió forintot.

Gulyás Gergely azt kérte, se a baloldali EP-képviselők – akik Brüsszelben euróban nettó havi hatmillió forintnak megfelelő összeget keresnek -, se a frakcióik ne akadályozzák az uniós forrásokhoz történő hozzáférést, sőt szólítsák fel a bizottságot, hogy az operatív programban szereplő megállapodásnak megfelelően, legkésőbb idén szeptembertől megtehesse az első nagy lépést Magyarország.

(MTI)

Kezdőkép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. július 6-án. MTI/Máthé Zoltán