Varga Juditék válnak

Varga Judit és férje bejelentette, hogy felbontják a házasságukat

Ország

Varga Judit igazságügyminiszter és férje Magyar Péter 18 év után közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy elválnak.

“Kedves Mind! Majd 18 évvel a megismerkedésünk után az utóbbi két hónapban egyértelművé vált, hogy a közös utunk Judittal véget ért.  A jövőben minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy ugyan külön, de mégis közösen minden szeretetet megadjunk a három csodálatos fiúnknak. Én a nekünk jutó közös évekből csak az olyan boldog pillanatokra fogok emlékezni, mint ami erről a képről is eszembe jut.” – írta ki a Facebook-oldalára  Magyar Péter, Varga Judit igazságügyi miniszter férje.

Bár később leszedte a bejegyzést, de a felesége Varga Judit egy közleményben megerősítette férje szavait.

“Szeretném megerősíteni, amit a férjem nyilvánosságra hozott. Valóban válófélben vagyunk. Ahogy eddig is, ebben a nehéz időszakban is három közös gyermekünk biztonsága és nyugalma a legfontosabb számunkra. Ezért tisztelettel arra kérjük a sajtó képviselőit, hogy legyenek tekintettel fiainkra, képmásukat ne hozzák nyilvánosságra, valamint tartózkodjanak pletykák, találgatások közlésétől. Külön, de minden szeretetet meg fogunk adni a három csodálatos fiunknak. Egyebet nem kívánunk megosztani a nyilvánossággal, megértésüket köszönjük” – áll a közleményben.