Egy rabtárs szerint kivételeznek Aurelioval a börtönben, aki úgy él ott, mint egy VIP-vendég.
A Blikket kereste meg családján keresztül egy elítélt, aki ugyanabban a budapesti fegyintézetben raboskodik, amelyben Aurelio is. A rab szerint az egykori ValóVilág-győztes olyan kiváltságokban részesül, amelyről a „mezei” fogvatartottak csak álmodozhatnak és Aurelio úgy él a rács mögött, mintha VIP-vendég lenne.
Egyszerűen bicskanyitogató, amit ennek a fickónak megengednek a börtönben! Az ominózus fegyintézet három részre van osztva, abból kettő igen fapados, az utolsó azonban felújított, a többihez képest olyan, mint egy palota. Persze, Aureliot itt helyezték el…
– kezdte az elítélt, aki szerint a legfelháborítóbb mégis az, hogy amíg a többiek ketrecszerű rácsok mögé vannak bezárva a sétaudvaron is, addig a VIP-sok szabadon edzhetnek. Ő és társai bezárt állatokként nézik, ahogy Aurelio vidáman kondizik.
Úgy került a legjobb helyre, hogy semmit nem tett érte, ezzel automatikusan kivívta a többiek utálatát. Pedig egyébként nem arcoskodik a tag, próbál normálisan viselkedni, de ez a kiváltság elég volt ahhoz, hogy a legtöbbünket idegesítse
– árulta el a lapnak a neve elhallgatását kérő elítélt.
Aurelio február végén került börtönbe emberrablási ügye és korábbi drog-botránya miatt, legkorábban két év múlva szabadulhat. Nemrég a barátnője, Edit azt nyilatkozta, a volt valóságshow-sztárnak sikerült beilleszkednie és jól érzi magát a körülményekhez képest.





