Hálapénz, orvosi korrupció

Hálapénzzel környékeztek meg egy magyar kórházi főorvost – itt az eredménye

Ország

Folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben – tájékoztatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) az MTI-t.

A közlemény szerint az NVSZ megbízhatósági vizsgálatot folytatott a Honvédkórház Szív-, Ér- és Mellkassebészeti osztályának egyik főorvosával szemben.

“Esetében a vizsgálat elrendelésére előzetes kockázatelemzés alapján került sor, mivel az általa betöltött munkakörben magas a kockázata annak, hogy a betegek – betegállományra jogosító hamis orvosi igazolás kiadása érdekében, anyagi előnyt kínálva – megvesztegessék” – írták.

A vizsgálat során a főorvos a szolgálat tárgyalótisztjének vesztegetési ajánlatát visszautasította, ezért vele szemben a vizsgálatot befejezték

– közölték.

“Az eset kapcsán az NVSZ továbbra is fontosnak tartja annak kiemelését, hogy aki a vizsgálat során teljesíti munkaköri kötelességét és elutasítja a felkínált vesztegetési összeget, azt mindezek miatt nem érheti joghátrány” – zárul a közlemény.

Fotó: MTI/Kovács Tamás