Boris Johnsonnal találkozott Orbán Viktor, a brit miniszterelnöknek akadt néhány kifogása

Ország

A brit miniszterelnökkel találkozott Londonban Orbán, Boris Johnson aggályait fejezte ki az emberi jogok magyarországi helyzetével kapcsolatban.

A találkozó után a magyar miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva elmondta: a Johnsonnal folytatott tárgyaláson mindenekelőtt a magyar-brit kétoldalú együttműködés további menetéről volt szó, de megvitatták a közép-európai, különösen a visegrádi országok és Nagy-Britannia további együttműködésének lehetőségeit is.

Orbán angoltudását is megvillantotta, nem is akárhogyan:

Íme Orbán Viktor angoltudása, amire nagyon büszke – videó

 

Orbán Viktor szerint a kétoldalú kapcsolatok két különösen sikeres területeként került szóba a megbeszélésen az energiaipar és a védelmi ipar.

Felidézte, hogy a Shell volt az első nem orosz energiaipari cég, amellyel Magyarország hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötött. A kormányfő szerint ennek a szerződésnek szuverenitási szempontból is nagy a jelentősége.

Hozzátette: az energiaipari és a védelmi együttműködés – ez utóbbin belül a közös kutatási lehetőségek kialakítása –

“a Brexit utáni és a Covid utáni időszak két ígéretes együttműködési terület” Magyarország és Nagy-Britannia között.

Arra a kérdésre, hogy – mivel Nagy-Britanniában és Magyarországon a legmagasabb Európán belül azoknak az aránya, akik megkapták a koronavírus elleni oltást – lát-e reményt arra, hogy lehetővé válik a karanténkötelezettség nélküli utazás a két ország között, Orbán Viktor elmondta, hogy ez a brit kormányon múlik. “Nagy-Britanniáé az első hely, miénk az ezüstérem, amely egyébként szintén nem rossz ebben a versenyben” – fogalmazott a miniszterelnök.

Kiemelte, hogy Magyarországon az élet szabadon élhető, talán egy kissé még szabadabban, mint itt, “ha jól értelmezem, hogy mi a helyzet jelenleg Londonban”.

A brit kormány azonban nagyon óvatos, és ez érthető is, hiszen szigetországról van szó, és ez nehezebb helyzetet teremt, mint olyan országokban, amelyeket Magyarországhoz hasonlóan szárazföld vesz körül

(Words: 267 x Chars: 2030) XXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXX

– mondta Orbán Viktor.

Hozzátette: reméli, hogy előbb-utóbb külügyminiszteri megállapodás születhet a védettségi igazolások elfogadásáról mindkét részről.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a brit kormányfővel tartott pénteki megbeszélésen szóba kerültek a demokráciával, a sajtóval, az LMBT-közösséggel, a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, mivel Boris Johnsont “érdekelték ezek az ügyek is”.

A brit ellenzék bírálta Johnsont, amiért találkozik Orbánnal, szerintük ugyanis a magyar miniszterelnök menekültekkel, migrációval, az iszlámmal vagy a melegekkel kapcsolatos kijelentései és politikája nem elfogadható. Johnson ezekre a kritikákra válaszul már a találkozó előtt bizonygatta, hogy a találkozón fel fogja hozni ezeket az emberi jogi kérdéseket,

a találkozó lemondása azonban nem opció, arra ugyanis Nagy-Britannia Brexit utáni fejlődéséhez szükség van.

Orbán Viktor kijelentette: a magyar bírói kar a legfüggetlenebbek közé tartozik Európában, és ha valaki egy magyarországi újságosstandnál olyan újságot kér, amely támadja a kormányt, legalább egy tucatnyit tudnak neki ajánlani.

Hozzátette: az antiszemitizmus vádja “egyszerűen nevetséges”, Magyarországon hatalmas zsidó közösség él.

Visszautasította azt a felvetést, hogy Soros György magyar-amerikai nagyvállalkozót antiszemita felhangú támadások érték. Orbán Viktor kijelentette: Soros György tehetséges magyar üzletember, de komoly rivális:

nagyon pártolja a migrációt, segíti és finanszírozza az ezt szervező nem kormányzati szervezeteket. “Ez nekünk nem tetszik, de ennek semmi köze az etnikai önazonossághoz”

– mondta a magyar kormányfő.

Boris Johnson hivatala a kétoldalú megbeszélés után nem sokkal kiadott nyilatkozatában leszögezte, hogy a brit kormányfő várakozással tekint a visegrádi országokkal folytatandó még szorosabb jövőbeni együttműködés elé

A Downing Street tájékoztatása szerint a kétoldalú megbeszélésen

Johnson komoly aggályainak adott hangot az emberi jogok magyarországi helyzetével, a genderegyenlőséggel, az LMBT-közösség jogaival és a médiaszabadsággal kapcsolatban.

(Words: 255 x Chars: 2095) XXXXXXXXXXXXXXX
XXXXXXXXXXXXXXX

A brit miniszterelnök hivatala szerint a két vezető számos külpolitikai kérdést is áttekintett, szóba került egyebek mellett Oroszország, Fehéroroszország és Kína. Boris Johnson arra biztatta Magyarországot, hogy vesse latba befolyását a demokrácia és a stabilitás előmozdítása érdekében – idézi az MTI a Downing Street közleményét.