Közmunkások ölték meg ezt a szépséges pávát Kiskörén

Ország

Éhesek voltak, vagy mi ütött beléjük? Gazdája szerint helyi közmunkások loptak el és főztek meg egy pávát Kiskörén – írja a Telex. Az ötéves, Borisz névre hallgató madár turistalátványosság volt a településen, ám gonosz emberek kioltották az életét.

A ház előtt dolgozó közmunkás emberek amíg nem figyeltünk ellopták, elvitték és mint nem olyan régen kiderült megölték. (…) Ezek után, mint akik jól végezték dolgukat, el is mesélték ismerőseiknek, így jutott el hozzánk is az információ”

– számolt be az esetről a madár gazdája.

Borisz 80 dekás volt, körülbelül 100 kg húst kaptak volna érte a boltokban. Fiatalnak számított, akár 50 évig is élhetett volna.

A madár gazdája posztja végén keserűen megjegyzit:

ezeknek az embereknek is van választójoguk.

Holló Gyula, a település polgármestere a lapnak azt mondta, ők ma hallottak az esetről és „a rendőrségi nyomozást követően kivizsgálják majd az ügyet, ugyanis ha a hír igaz, akkor tűrhetetlennek tartják ezt a viselkedést”.

Ritkán nyilvánítok véleményt facebookon. Igazság szerint, ez az első alkalom, de emelett egyszerűen nem tudok elmenni…

Közzétette: Lehel Hoffer – 2020. december 12., szombat