Vannak emberek, akik képesek minden helyzetben meglátni a lehetőséget és tehetségükkel, tudásukkal, szorgalmukkal kimagasló eredményeket és célokat elérni. Ha ehhez még egy derűs és segítőkész személyiség is tartozik, akkor szinte nincsen számukra lehetetlen. Nádas Tamást éppen ilyen embernek ismertem meg. Hat éven keresztül volt a magyar karate válogatott tagja, hatszoros magyar bajnok, aki Európa- és világbajnokságokat nyert, majd gondolt egyet és kivándorolt Amerikába. Az államokban filmezni kezdett, később rendőrnyomozó lett Albuquerque-ben. Az amerikai filmekből ismert akciójeleneteket élesben élte át, sőt, aztán le is forgatta kaszkadőrként, színészként és később producerként. Öt évvel ezelőtt, egy jótékony gesztusáról beszámoltak az amerikai televíziók is – éppen szolgálatot teljesítő rendőrként egy teljes hajléktalanszállónak vásárolt reggelit saját költségén. De előbb azért az amerikai karate válogatottal világbajnokságot nyert… Tamással Los Angelesben beszélgettünk.
Miért hagyja ott egy sikeres, válogatott sportoló Magyarországot Amerikáért?
Egy álomért. Filmezni szerettem volna. Az egész úgy kezdődött, hogy Magyarországon egy versenyen felfigyelt rám egy filmes szakember. A nevére sajnos már nem emlékszem, de arra igen, hogy egy hölgy volt az illető… Ő mondta először, hogy filmeznem kellene. Akkoriban Zoltán Erikánál is táncoltam és még oda is eljött, ott is megnézett. Ez indított el. A filmezés miatt döntöttem úgy, hogy az Egyesült Államokba költözöm.
Mikor tudatosult benned, hogy erre a pályára akarsz lépni?
Úgy tizenöt éves lehettem, amikor Magyarországon beválogattak egy otthon forgó olasz filmbe. Kórházi beteget kellett alakítanom, egy kamasz fiút, aki beleszúrta az ollót a saját szemébe. Statisztaszerep volt, de megismertem, hogy milyen a kamera előtt állni. Ekkor szerettem bele igazán a filmezés világába és mindabba, ami ezzel együtt jár… ahogy a sminkes csapat dolgozott rajtam, ahogy a kamerák forogtak körülöttem… és ezután mindig ott volt a filmezés a gondolataimban.
És meg sem álltál Los Angelesig…
Nem! Több helyen is éltem – Florida, Atlanta, Alabama majd négy év New York és csak ezután költöztünk Los Angelesbe. Nyolc évig éltünk itt, ebből hat és fél évet Hollywood-ban. A sportolói munkásságom nyitott utat az Egyesült Államok felé, azon a vonalon tudtam elindulni az USA-ban. Egyetlen percig sem voltam illegális bevándorló, a sportolói eredményeim után kaptam meg a zöldkártyát is.
Ahogyan ezt meséled, könnyed kalandozásnak tűnik az amerikai életed… Tényleg ennyire egyszerű volt?
Igen is és nem is. Floridában úgy kezdtem, hogy mozit takarítottam négy dolláros órabérért és a végén még ki sem fizettek! (nevet) Egyszer azonban egy filmfesztivált rendeztek a moziban és rengeteg színész és filmes érkezett az eseményre. Még alig beszéltem angolul, de megláttam egy nagyon híres színészt, Danny Aiello-t és odamentem hozzá. Azzal a tanáccsal látott el, hogy ha szeretnék valamit a filmszakmában, akkor fel kell mennem New Yorkba. Rá két hétre úgy rendelte a sors, hogy el tudjak indulni szerencsét próbálni New York-ba. Egy ismerős srác éppen leköltözött Floridába és a New York-i szobatársa keresett egy lakótársat. Úgyhogy költöztem… New Yorkban először bartenderként dolgoztam, úgy, ahogy a Koktél című filmben láthatod (nevet) dobáltam az üvegeket három évig. New York még a filmezést nem hozta el, de mást igen. Az egyik legkomolyabb színész iskolába jártam és megismertem a feleségemet. Utána együtt költöztünk Los Angelesbe. Először DTLA-ben lettem egy étterem menedzsere, majd később egy másiké. Utána elvégeztem a Sheriff Akadémiát is. Aztán jöttek a filmes szerepek, a kaszkadőr-munkák. 2O13-ban Timi, a feleségem kapott egy nagyon jó munkalehetőséget az egyik autógyártó cégnél és elköltöztünk Albuquerque-be. Akkor leszámoltam a filmezéssel magamban… Viszont egy év múlva oda költözött a Netflix.
Tehát utánad ment Hollywood, nem tudtál tőle „megszabadulni”…
Gyakorlatilag így történt! (nevet) Felhúztak egy nagy stúdiót és iszonyatosan nagy sorozatokat és filmeket forgatnak nálunk. Legalább annyi casting és meghallgatás van, mint itt, Los Angelesben. Így aztán maradt a filmezés, és azóta producerként már saját produkciókon is dolgozom.
Ha ki kellene emelni egyet, melyik volt a legemlékezetesebb filmes munkád?
A kedvencem az a rövidfilm, amit legutoljára forgattunk. Tízperces kisfilm, egy vígjáték, amit két nap alatt forgattuk le Lou Ferrigno-val. Ő játszotta Hulk-ot, biztos ismered. A filmet Alejandro Montoya Marín írta és rendezte. Óriási film lett! Nagyon jó visszajelzéseket kapunk és rengeteg fesztiválra meghívást kaptunk már vele.
Hasonló adrenalin, amikor tatamira lépsz és a kamera elé?
Nem. A versenyt úgy éltem át mint egy barátságos harcot. Ott mindig volt adrenalin. A kamera elé pedig úgy állok, mint amit a szerep megkövetel. Csak akkor van adrenalin, ha akció jelenet van vagy pedig valamilyen nagyon intenzív karaktert alakítok.
Mi az, amit Amerikától kaptál?
Azt nem mondhatom, hogy itt jobban megbecsülnek, mint otthon, mert otthon is nagyon megbecsültek, a sportmúltam miatt nagyon elismertek Magyarországon is. Itt viszont van kitörési lehetősége az embernek, ha keményen megdolgozik érte. Otthon nagyon sok múlik a kapcsolatokon. Itt is sokat számítanak a kapcsolatok – de csak egy idő után. A különbséget abban látom, hogy az Egyesült Államokban, ha van tehetséged, akkor lehetőséged is van. Magyarországon nem ennyire egyértelmű ez az út. Ez sem biztos, hogy ez így igaz – én így láttam.
