Debrecen ismét a nemzetközi zenei élet középpontjába került: július 5. és 13. között harmadik alkalommal rendezik meg a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt. Az eseményre a világ minden tájáról érkeztek fiatal rézfúvós tehetségek, hogy összemérjék tudásukat.
A több száz jelentkező közül 21 trombitás, 15 kürtös és 12 harsonás jutott be az élő fordulókba – köztük 12 magyar fiatal művész is. A versenyzők olyan országokat képviselnek, mint az Egyesült Államok, Kolumbia, Németország, Izrael, Japán, Kína, Lengyelország és Azerbajdzsán.
A háromfordulós megmérettetés záróeseménye a díjátadóval egybekötött gálakoncert lesz, melyet július 13-án, vasárnap 19:00 órától tartanak a Kölcsey Központban. A fináléban a döntős versenyzők a Kodály Filharmonikusokkal és Szabó Marcell zongoraművésszel lépnek színpadra, Kollár Imre vezényletével.
A verseny nyilvános fordulói ingyenesen látogathatók, míg a gálakoncertre mindössze 500 forintos regisztrációs jeggyel váltható belépés.