Debreceni Tavaszi Fesztivál 2025-ben is kiemelkedő hazai művészekkel, zenekarokkal, családi programokkal várja a közönséget április 5. és 15. között – a Kölcsey Központ tereiben és több belvárosi helyszínen. A programsorozatról, illetve a Debrecen Város Napjához kapcsolódó eseményekről Puskás István alpolgármester, valamint Dobos Zita, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője tartottak sajtótájékoztatót 2025. március 26-án a Kölcsey Központ Art Kávézójában.
Puskás István alpolgármester kiemelte, hogy áprilisban három kulturális eseménysorozat is várja a debrecenieket: a Debreceni Tavaszi Fesztivál mellett április 11-én ünnepeljük Debrecen Város Napját, valamint a magyar költészet napjához kapcsolódva azokban a napokban zajlik majd a Debreceni Költészeti Fesztivál is. Hangsúlyozta, hogy azt szeretnék, hogy április 11-e az legyen minél több debreceni közös ügye, közös ünnepe.
Szenteljünk egy napot annak, hogy megéljük és megünnepeljük a debreceniségünket, a városunkhoz tartozásunkat és ez az ünnepnap ne csak protokolláris eseményekben merüljön ki, hanem tényleg nyisson a város felé és minél nagyobb, minél szélesebb programokkal, minél szélesebb közönségnek beszéljünk magunkról, Debrecenről, a debreceniségünkről, és persze ennek apropóján akár a múltunkról is, miért pont április 11-e a város napja
– fogalmazott a városvezető.
Hozzátette, hogy a város napja kapcsán hangsúlyosan szólítják meg a fiatalokat. Mint mondta, Papp László polgármester rendhagyó történelemórát fog tartani középiskolás diákoknak, az óvodások pedig gyerekfoglalkozáson, játékosan ismerkedhetnek meg a Régi Városházán Debrecen történelmével. Megjegyezte, hogy április 11-éhez kapcsolódva idén is megrendezik a Debrecen24 – Aludj máskor 24 órás vetélkedőt, ahol a feladványokban hangsúlyos szerepet kap a város történelme.
Ezen túl vezetett séták is várják a lakosokat, a tavalyi évhez hasonlóan pedig idén is jelentős szerepet kap a debreceni gasztronómiai hagyományok népszerűsítése. A Hajdúsági Gasztronómiai Klub, a Debreceni Szakképzési Centrum és a baptista egyház szakképző iskolájának összefogásával 1693 darab debreceni különlegesség, kapros dübbencs készül batyu formában. Az alpolgármester elmondta, hogy a nap zárásaként a Kodály Kórus ünnepi hangversenyét hallhatjuk a Nagytemplomban.
Dobos Zita kiemelte, hogy április 5-15. között több mint húsz program várja az érdeklődőket a Kölcsey Központban, amely közül tizenkettő a saját eseményük, amelyet a Debreceni Tavaszi Fesztivál keretében szerveznek meg. Mint mondta, igyekeztek úgy összeállítani a programokat, hogy kicsikhez, nagyokhoz komolyzenét és könnyűzenét kedvelőknek is teret és lehetőséget adjanak a kapcsolódásokra. Hozzáfűzte, az eseménysorozathoz Debreceni Tavasz címmel egy hiánypótló kulturális zsebkönyv is készült, amely a város kulturális intézményeiben fellelhető.
Kiemelt programok a Főnix Rendezvényszervező Kft. szervezésében:
Április 5. – Zsendülő fuvallatok
A Debreceni Zenede fúvószenekarainak ünnepi hangversenye – 19:00 | Kölcsey Központ
Április 9. – Aranylakodalom
Szente Vajk vígjátéka – 19:00 | Kölcsey Központ
Április 10. – Gubik Petra koncert
“Mi van a zsebemben?” – 19:00 | Kölcsey Központ
Április 11. – Főnix és Sárkány
A 15 éves Bordó Sárkány zenekar jubileumi koncertje – 19:00 | Kölcsey Központ
Április 12. – Djabe & Panta Rhei
Két jubileum, egy koncert – 19:00 | Kölcsey Központ
Április 13. – Húsvétoló családi nap + Tintanyúl koncert
9:00–14:00 családi programok | 10:30: Farkasházi Réka és a Tintanyúl
Április 14. – Talamba Promenade
Ritmus és látvány – 19:00 | Kölcsey Központ
2025. április 13. 9.00-14.00 Tavaszi Fesztivál
Ingyenes családi nap a Kölcsey Központban
Családi Húsvéti Kavalkád
Színes programok, kreatív foglalkozások és különleges élmények várják a családokat egy felejthetetlen húsvéti eseményen!
Interaktív foglalkozások és bemutatók:
9:30 | Bényi Galéria | Táncoló Kezecskék – Bodoki Mónika húsvéti jelnyelvi foglalkozása a legkisebbeknek
10:15 | Bényi Galéria | Dezső Kinga gyermekjóga oktató foglalkozása (a helyek száma korlátozott és érkezési sorrendben történik)
11:30 | Bényi Galéria | Dezső Kinga gyermekjóga oktató foglalkozása (a helyek száma korlátozott és érkezési sorrendben történik)
12:15 | Körfolyosó | Lengyel Emese meseterapeuta és segítőtársa, Gordon, a terápiás kutya – mesés bemutatkozás és különleges foglalkozás
A Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány is jelen lesz, ahol még többet megtudhatunk a segítőkutyákról
Színpadi programok:
9:30 | Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület – A Virágkarnevál tánccsoportjainak legkisebb tehetségei is bemutatják, hogyan készülnek a Karneválra és a Galiba Fesztiválra
11:30 | Körfolyosó | Csicsogó Produkció: A két szomszéd – Ujj Judit zenés, interaktív bábelőadása
Kézműves foglalkozások és játékok több állomáson:
KisMaszat Élményműhely – Kovácsné Milu Bernadett húsvéti kreatív foglalkozásai
Természettár – Természetismereti és felfedező programok
Szentpéteri-Nagy Veronika – Öko-szemléletű foglalkozás és izgalmas kísérleti bemutató
Debreceni Pagony – Mesék és könyvek a legkisebbeknek
Népi fajátékok – Hagyományőrző játékok kicsiknek és nagyoknak a Magyar Református Szeretetszolgálat felajánlásával
A Könyv Barátai Hálózat is részt vesz a rendezvényen, melynek tagjai: Természettár (Váradi Zoltán), Debreceni Pagony és Csicsogó Produkció.
Debreceni Nemzetközi Iskola (ISD) – Izgalmas nemzetközi ügyességi és kvízjátékok angol nyelven
Bemutatkozik a Debreceni Német Kulturális Fórum
Mesélj nekem a bölcsődéről – interaktív játék legkisebbeknek a bölcsődei élet megismeréséhez címmel (Debreceni Egyesített Bölcsődék)
Debrecen Város Napja | 2025. április 11.
2025. április 11-én Debrecen Város Napját ünnepli a cívisváros. A programsorozat célja, hogy különböző korosztályokat és közösségeket szólítson meg: fiatalokat, diákokat, családokat, helyi alkotókat és városi emlékeket egyaránt. A rendezvények több helyszínen zajlanak a belvárosban, a Kölcsey Központban, a köztereken és kulturális intézményekben.
A nap részletes programja:
9:00 – „Cívis értékek” (Kölcsey Központ)
Rendhagyó történelemóra a debreceni diákok számára az Ady Endre Gimnázium előadásában.
9:00 – Költőkommandó (Csokonai Nemzeti Színház)
Fiatal költők irodalmi gerilla-akciója debreceni középiskolákban.
9:00 – „24 órás vetélkedő, Aludj máskor!” (DEMKI)
Középiskolások 24 órás városi vetélkedője.
14:00 – Város napi kóstoló (Kossuth tér)
A kapros dübbencs és a debreceni páros batyu újra a város napjának kulináris jelképe.
Közreműködők: Debreceni Szakképzési Centrum & Hajdúsági Gasztronómiai Klub.
14:00 – Belvárosi barangolás a cívisek nyomában (belváros)
Tematikus városi séta a régi cívisvilág helyszínein. A barangolás során többek között végig követhetjük a cívis mentalitás alakulását, megismerhetjük milyen kihívások érték Debrecent az évszázadok során, kik voltak a cívisváros „bajnokai”.
14:00 – Az „ördöngös professzor” és kora (Agóra Tudományos Élményközpont)
Játékos ismeretterjesztő programok .
15:00 – Ismerkedés debreceni mesterségekkel (Kölcsey Központ)
Fazekas, mézeskalácsos és bőrműves mesterek interaktív bemutatója gyerekeknek és családoknak a DEMKI mesterei segítségével
15:00 – Szívlapát (versantológia) (Csokonai Fórum – Kóti Árpád terem)
17:00 – Írók–költők debreceni emlékhelyei a szobrászatban (Méliusz Juhász Péter Könyvtár)
Kotricz Tünde szobrász előadása debreceni alkotásokon keresztül.
17:00 – Tematikus séta debreceni költők sírjaihoz (Debreceni Köztemető)
Erdei Nóra előadása és vezetett séta.
19:00 – Főnix és Sárkány – Jubileumi koncert (Kölcsey Központ, Nagyterem)
A 15 éves Bordó Sárkány zenekar ünnepi estje.
19:00 – Ábrahám Pál: Viktória – nagyoperett (Kodály Filharmonikusok, Csokonai Teátrum)
Zenés klasszikus, szimfonikus zenei kísérettel.
19:00 – Fény és Árnyék – Nagyböjti hangverseny (Kodály Filharmonikusok, Református Nagytemplom)
Különleges koncert a böjti időszak zenei reflexiójával.
Fotó: debrecen.hu