Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata folyamatosan végzi a 2025. július 7-8-i, Debrecen városában eddig soha nem látott léptékben pusztító, elemi erejű viharok okozta károk felszámolását a közterületeken, ahol rendkívüli mennyiségű zöldhulladék keletkezett – olvasható az önkormányzat közleményében.
Azt írták, a károk volumenét mutatja, hogy a viharok napjától kezdően jelenleg is folyamatosak a kárfelszámolási munkák, a város zöldfelületeinek megtisztítása hetek óta tart, több száz helyszínen történt fakárelhárítás, extrém mennyiségű zöldhulladék képződött – több ezer köbméternyi zöldhulladék került elszállításra a közterületekről. A viharkár-felszámolás szállítási munkái a végükhöz közelítenek.
Ezzel együtt ugyancsak folyamatos a magánterületeken történt viharkárból keletkezett, az ingatlanok előtti közterületeken elhelyezett nagyméretű ágak, gallyak, fahulladék elszállítása is, ahogyan azt a 2025. július 10-én megjelent közleményben hírül adta az önkormányzat. A viharkárok mértéknek rendkívüliségéből fakadóan a tervezett július végi elszállítási befejezéshez képest a munkák jelenleg is folynak annak érdekében, hogy a lakosság megsegítésére a viharkárból származó minden zöldhulladékot elszállítsunk.
“Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy önkormányzatunk a 2025. augusztus 15-ig az ingatlanok elé kihelyezett, júliusi viharkárból származó, magánterületen keletkezett nagyméretű ágakat, gallyakat, fahulladékot szállítja el. A kihelyezett zöldhulladékot a polgármesteri hivatal zöldterületi osztályának szakemberei fényképes dokumentációval felmérik, és pontos nyilvántartás alapján az augusztus 15-ig kihelyezett fahulladék elszállításáról augusztus 31-ig gondoskodnak”
– írja az önkormányzat, hozzátéve: “Kérjük a debreceniek együttműködését!”
Így reagált: a polgármester az év eddigi legnagyobb viharára:
Viharkárok Debrecenben – Papp László: “rendkívüli helyzetekre nem lehet felkészülni”





