Debrecen városa továbbra is elkötelezetten segíti a rászorulókat: naponta több ezer debreceni jut meleg ételhez a hajléktalanellátásban, a népkonyhai, a szociális étkeztetési szolgáltatásokon, valamint a gyermekétkeztetésen keresztül – önkormányzati, kormányzati és európai uniós támogatások révén. A város célja, hogy senki ne maradjon ellátatlanul.
A sajtótájékoztató középpontjában a ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft. által működtetett ondódi Rehabilitációs Tanya állt, ahol jelenleg 26 hajléktalan embert látnak el. A város vezetői és a hajléktalanellátás szakemberei a helyszínen számoltak be azokról az eredményekről, amelyek szerintük Debrecent az ország egyik legfejlettebb szociális hálójával rendelkező városává teszik.
Szemerédy Zsolt, a ReFoMix Nonprofit Kft. ügyvezetője emlékeztetett: a hajléktalanellátás Debrecenben immár 35 éves múltra tekint vissza, az ondódi Rehabilitációs Tanya pedig 25 éve működik. Mint elmondta: „A cél az volt, hogy ne tömegszállásokat, hanem emberközpontú, természetközeli ellátást kínáljunk. Itt lehetőség van visszatalálni egy egészségesebb, értékesebb élethez.”
Miklósi Attila, a Rehabilitációs Tanya vezetője kiemelte: „Hétfőtől péntekig napi meleg ételt biztosítunk az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz keretében. A Refomix is részesül ebből az uniós projektből, ami valódi segítséget jelent az ellátottak számára.”
Széles Diána alpolgármester kiemelte: “Debrecen gondoskodó város, ahol az a célunk, hogy minden rászoruló naponta meleg ételhez jusson.” Az alpolgármester részletesen ismertette, hogy európai uniós forrásból, a Hajléktalanokért Közalapítvány közreműködésével országosan 98 helyszínen – így Debrecenben is – hétköznapokon meleg ételt kapnak a hajléktalan emberek. „Tudjuk, hogy a meleg étel mennyit számít a hajléktalanok egészségi állapotában. Itt, az ondódi tanyán azt látjuk, hogy a hozzánk kerülő emberek nap, mint nap jobb állapotba kerülnek – és ez ad lehetőséget arra, hogy visszavezessük őket a munka világába” – fogalmazott Széles Diána. Hozzátette: „A város gondoskodáspolitikai rendszere több pilléren nyugszik. A kormányzattól, az EU-tól és az önkormányzattól is érkezik támogatás.”
Az alpolgármester ennek kapcsán kiemelte: nemcsak a hajléktalan emberek jutnak meleg ételhez. A népkonyhai szolgáltatás keretében Debrecenben 46 helyszínen 7 500 rászoruló részesül napi meleg ételben. Emellett működik a szociális étkeztetési szolgáltatás is, ahol támogatott áron – napi kétfogásos ebéd formájában – több, mint 2 000 debreceni kap rendszeres ellátást – hangsúlyozta Széles Diána.
A gyermekekről sem feledkezik meg a város: az önkormányzat 3,2 milliárd forintot fordít a gyermekétkeztetés biztosítására, a nyári szünidőben is lehetőséget nyújtva a legrászorultabb családoknak.
Katona Erzsébet a városrész önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy amit itt Ondódon láthatunk az igazán példaértékű. Hozzátette: a hajléktalanság mögött minden esetben emberi sorsok állnak. „Fontos, hogy ne ítélkezzünk, hanem empátiával és bizalommal forduljunk embertársaink felé – mert segíteni mindig lehet” – fogalmazott Katona Erzsébet.
Fotó: debrecen.hu