A három észak-alföldi megyét érintő programra 42,3 milliárd forintot költenek. 151,4 kilométeren 44 útszakasz újul meg, köztük végre hajdú-bihariak is.
Tasó László szerint 2014-től a közlekedésfejlesztés korszakába léptünk, azóta javulnak az alsóbbrendű utak is az országban. Rájuk is fér.
A mostani, észak-alföldi megyéket érintő program nyitórendezvényét Jánkmajtison tartották, ahol a 4127-es út újul meg. De Csengersimától Fehérgyarmaton és Mátészalkán keresztül, Hajdúböszörmény-Hajdúhadház és Hajdúsámson között, Derecske, Hajdúszoboszló Berettyóújfalu, Nádudvar térségét is érintve, Tiszafüred, Kunhegyes és Mezőtúr környékén is indulnak az útfejlesztések.
Itt a teljes lista, mely útszakaszokat érinti a felújítás:
Hajdúböszörménytől Hajdúhadházon át Hajdúsámsonig 17.2 km út
Beregdaróc–Fehérgyarmat–Csengersima ök. út
Máriapócs–Ófehértó ök. út
Vámospércs–Nyírlugos összekötő út
Őr–Terem összekötő út
Anarcs–Baktalórántháza ök. út
Anarcs–Baktalórántháza ök. út
Balkány–Nyírmihályid összekötő út
Fábiánháza–Nagyecsed ök. út
Beregdaróc–Fehérgyarmat–Csengersima ök. út
Cégénydányád–Szamosújlak ök. út
Kisvárda–Vásárosnamény ök. út
Kisvárda 4149–4154 ök. utak (Krucsay–Bajcsy)
Nyírpilis bekötő út
Tiszalök–Tiszavasvári ök. út
Rakamaz–Balsa–Nagyhalász ök. út
Nagytanya bekötőút
Mándok–Lónya–Tarpa összekötő út
Péterhalom bekötőút
Paszab–Tiszabercel–Nyírbogdány ök. út
Székely–Baktalórántháza ök. út
Székely–Baktalórántháza ök. út
Hajdúszoboszló–Hajdúszovát
Hajdúhadház–Hajdúsámson
Debrecen–Biharkeresztes
Hajdúnánási körgyűrű
Berettyóújfalu–Pocsaj
Debrecen–Bihartorda
Hajdúböszörmény–Hajdúhadház
Nádudvar–Hajdúszoboszló ök. út
Hajdúszovát–Derecske
Jászalsószentgyörgy–Tiszasüly összekötő út
Kunhegyes–Tiszaszőlős összekötő út
Törökszentmiklós–Martfű összekötő út
Újszász–Jászapáti összekötő út
Jászalsószentgyörgy–Tiszasüly összekötő út
Fegyvernek–Tiszafüred összekötő út
Tiszakürt–Csépa összekötő út
Jászapáti–Jászszentandrás összekötő út
Kunhegyes–Tiszaszőlős összekötő út
Újszász–Jászapáti összekötő út
Tilalmas bekötő út
Kisújszállás–Mezőtúr összekötő út
Martfű–Cserkeszőlő összekötő út
Törökszentmiklós–Martfű összekötő út
Fotó: Facebook/Tasó László