Mányik Gábor

Kilátástalan helyzetbe került a debreceni fiatalember, akit úgy megvert egy hajléktalan, hogy az egyik szemére megvakult

Helyi hírek

Portálunk is beszámolt arról a tavaly októberben történt megrázó esetről, amikor egy férfit hajléktalan ismerőse úgy megütött Debrecenben, hogy az egyik szeme világa is odalett.

Mint korábban megírtuk, a balhé azután robbant ki, hogy a fiatalember bort vásárolt két hajléktalan ismerősének, majd egyiküket számonkérte, mert kiloptt a zsebéből ötezer forintot.

Gábor nemcsak testileg, hanem egzisztenciálisan is megszenvedte a támadást: azóta nem talál rendes munkát, és anyagi nehézségei egyre kilátástalanabbá váltak.

Mányik Gábor

Bár felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és rádiós, illetve zenével kapcsolatos munkatapasztalata is van, jelenleg ételfutárként próbál boldogulni, ám mint elmondta, az átalányadózás és a könyvelési költségek gyakorlatilag felemésztik a keresetét. A megélhetés így is nehéz: a robogóját jelenleg javítják, ez pedig jelentős kiadást jelent számára. Addig is kénytelen bérelni egy másikat, amelyet hetente fizet, és tankolnia is kell.

Emellett részmunkaidőben, home office-ban telefonos munkát is végez, de csökkentett munkaképességgel, így sok helyen nem alkalmazzák. Elmondása szerint alig marad pénze alapvető dolgokra: ételre, ruhára, higiéniai eszközökre vagy akár a telefonszámlára. Havi szinten 8 ezer forintot költ gyógyszerekre, szívproblémák és más betegségek miatt.

A férfit 65%-os mértékben C2 rokkantsági kategóriába sorolták egy évre, ám nem kap ellátást, mivel korábban feketén dolgozott Hollandiában, így a hivatalos napjai hiányoznak az ellátás megállapításához.

Gábor a Debreceni Napnak elmondta, eddig mintegy 30 helyre küldte el önéletrajzát, de – bár a kompetenciáit méltatták – valahogy mindig mást találtak alkalmasabbnak az általa kiszemelt pozícióra.

Így segíthetsz neki:

Telefonszám: 06301439027

Bankszámla: 10300002-10813112-00014907, Mányik Gábor

Revolut: @deepscp

E-mail: remisztopeniszto88@gmail.com

Facebook: www.facebook.com/mglmusic2009

Instagram: mglmusic2009

TikTok: officialchannelmany

Youtube: Official Channel Many

Rádió (youtube) PlafonFm

Fotók: magánarchívum