2025. július 12-én, szombaton az Elek és a Rózsavölgy lakói békés megmozdulást tartottak, hogy felhívják a figyelmet az elmúlt időszakban kialakult komoly közlekedésbiztonsági problémákra.
A két utcán olyan átmenő forgalom jelent meg, amely nemcsak a lakók nyugalmát zavarja, hanem veszélyeket is magában hord. A gyakori traffipax ellenére rendszeres a gyorshajtás, és az átmenő teherforgalom is megjelent, pedig súlykorlátozás is van az utcákon.
Sokak számára ismerős lehet, hogy Józsa mellett új autópálya lehajtó épült, amely időközben átadásra is került a forgalomnak. Habár a lakók abban egyetértenek, hogy Józsa számára tényleg fontos lenne egy másik közúti kapcsolat, azonban a jelenlegi helyzet komoly baleseti kockázatot rejt magában. Ez abból fakad, hogy még nem készült el az a Józsát elkerülő út, amelyen keresztül a településrész további utcáit biztonságosan meg lehetne közelíteni.
Elkerülő út híján pedig csak az említett két utcán át lehet közlekedni, annak ellenére, hogy azok nem alkalmasak nagyobb forgalom levezetésére. Az utcák teljes hosszában 30 km/h sebességkorlátozás van. Az út keskeny, két autó csak a padkára lehúzódva fér el egymás mellet és az utca nagy részén pedig még járda sincs kiépítve.
A lakók nem először jelzik ezt a problémát! 2023-ban az autópálya csomópont építése során az önkormányzat felé a lakók már megküldték észrevételeiket. Akkor Papp László polgármester úr azt ígérte, hogy a józsai elkerülő út megépítéséig nem kerül megnyitásra az autópálya csomópont Józsa felé.
Az ígéret ellenére azonban 2024 novemberében mégis megnyitásra került a csomópont. Azóta a két utcán napról napra növekszik az átmenő forgalom. A lakók a problémát ismételten jelezték az önkormányzat részére és forgalmat is számoltak. Májusban az utcák végén megjelenő forgalom kétharmada átmenő forgalom volt a reggeli csúcsidőben. A 354-es úton végzett felújítási munkák pedig még tovább rontottak a helyzeten, hiszen sokan a józsai lehajtó használták a 354-es út helyett, még a navigációs alkalmazások is erre terelték az autósokat.
A lakosok jelzéseire reagálva az önkormányzat és a rendőrség rendszeres sebességméréssel és ellenőrzéssel próbált gátat szabni az gyorshajtásnak és a nagy teherautók áthajtásnak. Azt is sikerült elérni, hogy a navigációs alkalmazások már nem terveznek a Rózsavölgy és Elek utcán át útvonalat.
Az már látszik, hogy csupán rendőri ellenőrzéssel nem lehet látványosan javítani a helyzeten. Határozott lépéseket kellett volna tenni az ígéretek betartására, amellyel elkerülhető lett volna a kialakult helyzet. Közlekedésbiztonsági kockázat mellet ez azzal is járt, hogy így a következmények és az ezzel kapcsolatos ellentétek is a lakosságra hárultak.
A nagy forgalom, a sebesség túllépése és az áthaladó teherautók megjelenése továbbra is egész napos, ez pedig a szűk utcákon balesetveszélyes helyzeteket teremt. A probléma sajnos továbbra is fennáll, ezért a résztvevők gyalog végigvonultak az érintett utcákon, hogy közösen hívják fel a figyelmet a kialakult tarthatatlan helyzetre.
A séta legfontosabb célja a közlekedési szabályok betartására való figyelemfelhívás volt. A sebességhatár (30 km/h) a súlykorlátozás érvényes az egész szakaszon, mégis gyakori a szabályszegés, amely egyre súlyosabb veszélyt jelent a lakók számára.
Az autópálya megnyitása – a szükséges infrastrukturális fejlesztések nélkül – jelentős közlekedési és életminőségi problémákat idézett elő. Az utcákban idősek, kisgyermekes családok, fiatal párok élnek, akik sokszor attól is tartanak, hogy kilépjenek a házuk elé. A balesetveszély valós és növekvő.
A lakók kiemelték, hogy a megmozdulásukkal nem a fejlődés ellen emelnek szót – éppen ellenkezőleg. Támogatják a város és a térség fejlesztését, ha az az ígéretekhez hűen, a lakosság biztonságát és jóllétét is figyelembe véve valósul meg.
Fotók: a szervezők