Mándi László Debrecen

Mándi László: Ha beigazolódik a gyanú, a kormánypárti politikusoknak le kell mondaniuk

Helyi hírek

Mándi László, a Momentum debreceni önkormányzati képviselője is elmondta véleményét a kínai vendégmunkás rémtettéről. Mint ismert, a gyanú szerint a debreceni CATL középvezetője megerőszakolt egy 16 éves helyi lányt.

A képviselő szerint amennyiben a vádak beigazolódnak, az eset politikai következményekkel kell, hogy járjon.

„Ha a gyanúsítás beigazolódik, a politikai felelősség kétségkívül a kormánypárti politikusoké. Ha ez tervszerűen igazság válik, le kell mondaniuk!”

– írta Mándi közösségi oldalán.

A politikus szerint azoknak is felelősséget kell vállalniuk, akik hozzájárultak a kínai cégek debreceni megjelenéséhez, és akik korábban bagatellizálták az ellenzéki és civil aggodalmakat a társadalmi feszültségek lehetőségeiről.

„Most mit üzennének a 16 éves lánynak és családjának? Szégyelljék magukat és vállalják a felelősséget a debreceniekre szabadított fenyegetésért”

– fogalmazott Mándi.

Hasonló véleményen van a helyi DK is:

16 éves debreceni lány megerőszakolása – nekiment a CATL-nek a helyi politika

A Momentum képviselője emlékeztetett arra is, hogy korábban egy másik eset is történt, amikor fiatalkorú lányoknak kellett menekülniük török vendégmunkások elől a karácsonyi vásárban.

A bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a napokban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint egy kínai beruházáshoz köthető debreceni gyárban száz magyar dolgozót bocsátottak el, helyüket pedig kínai munkásokkal kívánják betölteni. „Ez a két hír együtt valahogy nem igazán megnyugtató” – zárta sorait Mándi László.

Interjú:

“Érzi a Fidesz, hogy baj van.” Interjú Mándi Lászlóval, az Összefogás a Cívisvárosért debreceni polgármesterjelöltjével