Debrecen városa nem volt felkészülve a viharra és a helyzet kezelésére, ami a Szikra Mozgalom debreceni szervezete szerint Papp László polgármester felelőssége.
“Az év eddigi legnagyobb vihara csapott le Debrecenre, miközben a városunk legfőbb vezetői épp kellemes nyaralásukat töltik most is. Összetört autók, kidőlt fák és még lehetne sorolni. Debrecen vezetői még ilyenkor se hajlandóak hazatérni, hogy irányítsák a kármentést, csak a Facebookon írnak róla, hogy baj van. De nem facebookozni kéne, hanem várost vezetni!” – írja szerkesztőségünkhöz küldött levelében Forgács Attila, a Szikra Mozgalom helyi szervezeti titkára.
Úgy látják, a városi kassza üres és az ilyen viharkárok mérséklését célzó megelőző intézkedésekre nem biztosított elég pénzt a város vezetősége, a bejelentett veszélyes fákkal semmi nem történt.
Több debreceni is jelezte nekünk, hogy évek óta várják, hogy szakszerűen gallyazva legyen a bejelentett fa. Sokszor, még ha meg is kapják az engedélyt, irreális szabályoknak kell megfelelni, vagy azt a választ kapják: nincsen rá keret. Sokan a tűzoltókat hívják ki, hogy végezzék el nekik a munkát
– írta Forgács Attila. A szervezet munkatársai szerint a városvezetés dolga a megelőzés, akik azonban nem a debreceniek kéréseit nézik, hanem az olyan “kudarcos látványberuházásokkal” kérkednek, mint amilyen a Főnix lakásprogram vagy az akkumulátorgyárak.
“A debreceni lakhatás összeomlóban, a város immár lassan romokban, a közszolgáltatások pedig csak ott működnek, ahol a város alulfizetett alkalmazottai és a katasztrófavédők önfeláldozó kötelesség tudattal küzdenek Debrecenért. Itt lenne már az ideje, hogy a városvezetésünk is olyan legyen, amely végre küzd Debrecenért és a helyén van, amikor baj van! Papp László felelőssége, hogy pártpolitikai érdekek miatt üres a városi kassza és nem vagyunk felkészülve, ha megint beütne a baj” – olvasható a Szikra közleményében.
A szervezet szerint ideje lenne, ha Papp László kiállna arra a vitára, melyre meghívták őt és elszámolna a hibákkal, melyeket vétett.