Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) és véradásszervező partnere, a Magyar Vöröskereszt (MVK) közös nyári kampányt indít „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” címmel, válaszul a szabadságolások időszakában rendszeresen visszaeső véradási aktivitásra.
A kampány üzenete, hogy a vérkészítményekre nyáron is ugyanúgy szükség van, hiszen a gyógyítás és az életmentés ilyenkor is folyamatos. A figyelemfelhívó akció 2025. július 1. és augusztus 31. között zajlik országszerte.
„A nyári szünet alatt a véradók életvitele átalakul, sokan elutaznak. Ez pedig érezhetően megnehezíti a stabil vérellátás fenntartását, pedig az egészségügyi intézmények ilyenkor is számítanak ránk”
– hangsúlyozta Bayerné Dr. Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója. Mint mondta, a szlogen célja az volt, hogy emlékeztessen mindenkit arra, hogy míg egyesek pihennek és feltöltődnek, másoknak az életük múlhat a rendelkezésre álló vérkészítményeken.
„A Magyar Vöröskereszt számára a véradás az emberiesség és önkéntesség élő példája. Nyáron különösen fontos, hogy ezek az alapelvek tettekké váljanak, hiszen az ellátásra szorulóknak ilyenkor is változatlanul szükségük van a segítségre”
– emelte ki Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. A kampány részeként nyereményjáték is indul, amely során szabadidős élmények találnak majd gazdára.
A véradók belépőket, utalványokat, kedvezménykuponokat nyerhetnek a Fehérvár Travel Kft., a Hévízi Tófürdő, a Hungarospa Thermal Hotel*** Superior Hajdúszoboszló, a Lotus Therme Hotel & Spa *****, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., a Sóstó Zoo – Nyíregyházi Állatpark, valamint a Zalakarosi Fürdő felajánlásából.
A sorsoláson való részvételhez mindössze annyi szükséges, hogy a résztvevők a kampány időtartama alatt vért adjanak. A két szervezet „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” gondolattal útjára indítja az idei nyári véradókampányt, bízva abban, hogy minél többen csatlakoznak a véradó hősök közösségéhez!
További információk a kampányról a www.ovsz.hu/nyar oldalon, míg a véradási helyszínek és időpontok a www.veradas.hu és a www.ovsz.hu/idopontfoglalas weboldalakon találhatók meg.
Nyilvános véradások Hajdú-Bihar megyében 2025. július 1.31. között
| DÁTUM | IDŐPONT | TELEPÜLÉS | HELYSZÍN | CÍM |
| 2025.07.02. | 09:00-12:30 | Berettyóújfalu | Művelődési Ház | Bajcsy Zs. u. 27. |
| 2025.07.02. | 14:00-17:00 | Nagyhegyes | Rendezvény Ház | Kossuth u. 6/c. |
| 2025.07.03. | 09:00-11:00 | Gáborján | Közösségi ház | Arany J. u. 1. |
| 2025.07.03. | 12:00-14:00 | Pocsaj | Ikszt | Kossuth u. 1. |
| 2025.07.07. | 09:00-11:00 | Körösszegapáti | Szociális Szolgáltató | Arany J. u. 33. |
| 2025.07.07. | 12:00-14:00 | Berekböszörmény | Polgármesteri Hivatal | Kossuth tér 1. |
| 2025.07.08. | 14:00-16:00 | Álmosd | Ifjusági Ház | Rákóczi u. 2/c |
| 2025.07.09. | 13:30-16:30 | Vámospércs | Kistérségi Rendelő | Piac u. 4. |
| 2025.07.10. | 13:00-17:00 | Balmazújváros | Művelődési Ház | Kossuth tér 18. |
| 2025.07.14. | 13:00-18:00 | Hajdúnánás | Kéky L. Városi Műv.-i Kp. | Köztársaság tér 6 |
| 2025.07.15. | 09:00-11:00 | Csökmő | Művelődési Ház | Kossuth u. 121. |
| 2025.07.15. | 12:00-14:00 | Zsáka | Művelődési Ház | Bethlen u. 24. |
| 2025.07.16. | 09:00-12:30 | Komádi | Közösségi Ház | Fő u. 7. |
| 2025.07.16. | 14:00-16:00 | Biharkeresztes | Művelődési Ház | Hősök tere 12. |
| 2025.07.17. | 14:00-17:00 | Hajdúhadház | Művelődési Ház | Bocskai tér 3 |
| 2025.07.18. | 12:30-17:30 | Hajdúböszörmény | Művelődési Központ | Bocskai tér 4. |
| 2025.07.21. | 13:00-16:00 | Püspökladány | Művelődési Ház | Bajcsy Zs. u. 2/2. |
| 2025.07.22. | 13:00-16:00 | Hajdúszoboszló | Hungarospa Zrt. | Szent I. park 1-3. |
| 2025.07.23. | 13:00-15:30 | Kaba | Művelődési Ház | Szabadság tér 9. |
| 2025.07.24. | 14:00-17:00 | Ebes | Uzonyi Pál Közösségi Színtér | Kossuth u. 32-34. |
| 2025.07.24. | 10:00-12:00 | Bagamér | Művelődési Ház | Kossuth u. 5. |
| 2025.07.28. | 09:00-12:00 | Földes | Közösségi ház | Karácsony S. tér 6. |
| 2025.07.28. | 13:00-16:00 | Nagyrábé | Művelődési Ház | Rétszentmiklósi u. 2/2. |
| 2025.07.31. | 09:00-18:00 | Hajdúszoboszló | Kovács Máté Műv. Központ | Szilfákalja u. 2. |





