Kertből a konyhába: mintaprojekt valósul meg Hajdú-Bihar megyében

Helyi hírek

Hosszú hónapok munkáját követően végre célegyenesbe ért a hajdú-bihari SReST mintaprojekt megvalósítása. A munkaerőpiaci elhelyezkedést segítő, ugyanakkor a „slow food” turizmus alapelveit zászlajára tűző képzési nap sorozat 2025. június 16-án első állomásához érkezett, köszönhetően a Szender Kert és Ebes Községi Önkormányzata aktív támogató közreműködésének.

Az ebesi Szender Kert méltán lett a rendezvénysorozat első házigazdája: a helyi erőforrásokhoz igazodó, egészséges és vegyszermentes alapanyagok, a permakultúrás alapelvek mentén történő ökológiai gazdálkodás, a természet ihlette, fenntartható és felelős gasztronómia egyik térségi éllovasa segítségével a képzési nap résztvevői a gyakorlatban is megismerhették, hogyan teremthetők meg hatékonyan a kisléptékű vendéglátás feltételei.

A Szender Kert tulajdonosa, Szendrei Bence tolmácsolásában könnyen érthetővé vált az is, milyen alapvető szerepet játszik az együttműködés a termőföldtől az asztalig vezető folyamatban. A résztvevők egyben aktív részesei lehettek egy mini séfakadémiának, hiszen két, a térségben erős hagyományokkal bíró étel közös elkészítése, majd tálalása, illetve a kapcsolódó helyi vonatkozások, történeti háttér bemutatása is színesítette a napot.

A rendezvénysorozat további helyszíne Hortobágy és a hajdúnánási Kendereskert lesz. Mindkét helyszínen a tájjellegű ételek, a tradicionális történetek, azok összefonódó és újragondolt formában történő hasznosítása áll a képzési nap fókuszában, remélhetőleg új lehetőségeket, új esélyeket teremtve a helyi munkanélküli vagy közfoglalkoztatásban részt vevő csoportok részére.

A képzési napok nem csupán erősítik és elmélyítik a helyi ételek, a gasztronómiai hagyományok, a fenntarthatóság és a kulturális élmények iránti elköteleződést, hanem segítik a helyi kultúra mélyebb megismerését, a nyugodt, élményszerű utazást kereső látogatók számára nyújtható térségi szolgáltatások kialakítását, a hajdú-bihari „slow food” turizmus formálását – közölte a megyei önkormányzat.

Írisz Ingatlanok

- Hangulatos lakás a Faraktar utcában

63 m2-es lakás kiadó
230 000 Ft

56 m2-es lakás eladó
52 900 000 Ft

- Hangulatos lakás a Lóverseny utcában

74 m2-es lakás kiadó
280 000 Ft

- Ikerház eladó a Köntöskertben

lakás kiadó
89 000 000 Ft