A Debrecen Megyei Jogú Város Család- és Gyermekjóléti Központja új telephelyet nyitott a Mátyás király utca 29. szám alatt, modern és könnyen megközelíthető környezetben biztosítva a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatásokat.
A felújítást követően a központ szélesebb körű támogatást nyújt a rászoruló családoknak és gyermekeknek, kiegészülve speciális tanácsadásokkal és helyszíni segítségnyújtással. A központot hivatalosan Széles Diána alpolgármester, Szilágyi Edina önkormányzati képviselő, valamint Orosz Ibolya Aurélia intézményvezető mutatta be.
A Mátyás király utcai telephely megnyitása jelentős mérföldkő a Debrecenben élő családok támogatásában. A korábban fiókkönyvtárként működő épület átalakításával egy modern, családbarát környezet jött létre, ahol a szakemberek hatékonyabban tudják ellátni feladataikat. Az új helyszín a Csapókert, Júliatelep, Dombostanya, Szikigyakor, Tornyostanya, Nagycsere, Haláp és Bellegelő-kert területek lakóinak nyújt segítséget, akiknek korábban a távolabbi Víztorony utcai irodát kellett felkeresniük.
Széles Diána alpolgármester hangsúlyozta, hogy Debrecen továbbra is a családokat helyezi a gondoskodó város program középpontjába. „Azt szeretnénk elérni, hogy mindenki jól és boldogan éljen, de sajnos azt látjuk, hogy még mindig vannak olyan nehéz sorsok, amelyekbe nekünk, a családsegítő szervezeteken keresztül be kell segíteni és gyakorlatilag mentorálni a családokat. Ezért fontos, hogy ilyenkor minél közelebb hozzuk a családokhoz az ellátást és a szolgáltatást. Ezen a felújított telephelyen most már olyan szintű szolgáltatást nyújthatunk, ami sokkal jobban szolgálja a debreceni családokat.”
Széles Diána alpolgármester kiemelte, hogy a Család- és Gyermekjóléti Központhoz negyvenegyezer gyermek tartozik, ebből kétezer-nyolcszáz családot gondoznak. Köszönetet mondott a kollégáknak is az áldozatos munkájukért, külön megemlítve a nyári gyermekfelügyeleti ellátását, amelyet idén is a központ szervez.
Szilágyi Edina önkormányzati képviselő felelevenítette az előzményeket, hangsúlyozva a közösségi összefogás jelentőségét a beruházás megvalósításában. „2019-ben, amikor képviselő lettem, az első nagy munka volt a Csapókerti Közösségi Ház felújítása. Akkor jöttünk rá, hogy a közösségi ház funkcióját tekintve nem volt megfelelő a családsegítő szolgálatnak. Sokat tanakodtunk, hogy egy olyan helyet keressünk, amit fel tudunk újítani, és tényleg egy olyan közösséget tudunk itt kialakítani, ami méltó hozzánk.” Szilágyi Edina kiemelte, hogy a most átalakított épület nagyon jó helyen van, és bízik abban, hogy akik itt élnek és itt dolgoznak, érzik azt a szeretetet és az odaadást, amit ennek a központnak a kialakításába fektettek.
Orosz Ibolya Aurélia, a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője kiemelte, hogy az új telephely megnyitása nemcsak az intézmény, hanem a Csapókertben élők igényeinek is köszönhető.
Már most 100 család látogatott el ide, tehát jelenleg ennyi családdal foglalkozunk, de ez a szám szerintem a háromszorosára fog nőni azzal, hogy nem kell a szolgáltatásokért távolabb menni a csapókertieknek.
Hozzátette, hogy a fogyatékosügyi tanácsadást is ide tudják hozni, de mindenképpen fontos a szakemberek számára, hogy felmérjék a helyi igényeket. Nyitottak arra is, hogy fejlesztő pedagógus érkezzen ide. Pszichológiai és jogi tanácsadást is tudnak nyújtani.
A Mátyás király utcai telephely megnyitásával nem csupán egy épület újult meg, hanem a szociális ellátás minősége is új szintre lépett. A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ új épületében június 1-től napi 8 órában várják a lakosokat.