Pálinkás József és Orbán Viktor

“Írástudatlan senkik” – Pálinkás József egyre dühösebb Orbánékra

Helyi hírek

Pálinkás József, az MTA Debrecenben élő korábbi elnöke, Orbán Viktor volt oktatásai minisztere nem hagyta szó nélkül a Magyar Nemzet legutóbbi, név nélküli írását, amely szerint az Akadémia Biológiai Osztályának egyik közleményét mesterséges intelligencia készítette volna.

A volt elnök dühös hangvételű bejegyzésben reagált a “Kiszivárgott levelezés bizonyítja, hogy teljes inkompetencia uralkodik a Magyar Tudományos Akadémián” című cikkre, amelyet csak “munkatársunktól” aláírással jelentettek meg.

Pálinkás leszögezte: a közleményt az osztály tagjai írták, megvitatták, majd 92%-os többséggel el is fogadták. Kijelentette: “A természet folyamatai és törvényei nem alkalmazkodnak a parlament által elfogadott törvényekhez” – utalva ezzel arra, hogy a tudományos igazság nem politikai alku kérdése.

Az írást hazugnak, a lap működését pedig inkompetensnek nevezte, hozzátéve: “ezek a fogalmatlan senkik akármennyit mocskolódnak, senkik is maradnak.”

Interjúnk:

Pálinkás József interjú

“Az emberek félnek a véleménynyilvánítástól, nehéz idők jönnek”
– Nagyinterjú Pálinkás József volt oktatási miniszterrel, Debrecen díszpolgárával