Szabó Bence

“Szégyen, ami történt ma a debreceni közéletben!” Papp László kipateroltatta Szabó Bencét a Kulturális és Oktatási Bizottságból

Helyi hírek

Papp László polgármester javasolatára a debreceni közgyűlés megszavazta, hogy Szabó Bencét mentsék fel a bizottsági tagság alól. A momentumos volt önkormányzati képviselő megbízatása 2025. május 31-i hatállyal megszűnik a Kulturális és Oktatási Bizottságban.

A városvezetés indoklása szerint Szabó Bence, aki nem képviselőként tagja a Kulturális és Oktatási Bizottságnak, az alakuló ülés óta csak egyszer jelent meg bizottsági ülésen.

“Mivel a bizottsági tagság felelős közéleti szerep, amely rendszeres részvételt igényel, az ilyen mértékű távolmaradás rontja a bizottság munkájának hatékonyságát.”

Szabó Bence mellett Varga Zoltán szerint egyetlen ellenzéki képviselő sem állt ki. A DK-s honatya megjegyzi, Papp Lászlóék indoklása nevetséges, és hazug.

Azt írja, Szabó Bencével szinte semmiben nem értettek egyet. Munkásságának java – számára is megmagyarázhatatlan módon – jórészt azzal telt, hogy ellene, a DK ellen próbálta magát pozicionálni.

“De, mégis! Mint ellenzéki politikus, mint az igazságért, a jogállamiságért, a demokráciáért küzdő politikus azt mondom:
Szabó Bence menesztésével újabb vörös vonalat lépett át a hatalmába beleőrült Fidesz.
Szégyen, ami történt ma a debreceni közéletben.”

Varga Zoltán szerint Szabó Bencének – akinek tudomása szerint az egészsége is megrokkant az elmúlt években – valójában azért kellett mennie, mert személye tüske lett a Fidesz körme alatt.

A DK-s országgyűlési képviselő úgy véli, különösen szégyenteljes, hogy ma a debreceni közgyűlés ülésén egyetlen olyan politikus nem volt az ellenzék tagjai között, aki egyetlen szóval is megvédte volna, aki kiállt volna Szabó Bence mellett.

“A Fidesz kicsinyes bosszút állt, saját képviselőtársai pedig gyáván hallgattak, sőt még csak nem is tiltakoztak – sunnyogva tartózkodtak – a szavazáson. Ma a debreceni közgyűlésen részt vevő ellenzéki politikusok, saját párttársaik nemcsak Szabó Bencét hagyták cserben hallgatásukkal, de a demokráciát, a jogállamiságot is elárulták!”

– írta Facebook-oldalán Varga.

Videó a közgyűlés első órájáról:

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Petőfi tér

40 m2-es lakás kiadó
200 000 Ft

Debrecen, Komlóssy utca

97 m2-es lakás kiadó
450 000 Ft

Debrecen, Hatvani István utca

60 m2-es lakás kiadó
250 000 Ft

Debrecen, Bem tér

55 m2-es lakás kiadó
226 000 Ft

Hajdúszoboszló, Damjanich utca

lakás kiadó
1 350 000 Ft