AKSD szemétszállítás kukásautóval

Sikeres évet zárt a Debreceni Vagyonkezelő, nyereséges volt az AKSD és a Debreceni Vízmű is

Helyi hírek

Eredményes évet tudhat maga mögött a Debreceni Vagyonkezelő Zrt., amely 2024-ben 1,9 milliárd forintos konszolidált eredménnyel zárt – derült ki a társaság szerdai sajtótájékoztatóján. A holding célja nem a profitszerzés, hanem a tagvállalatok működésének támogatása – hangsúlyozta Marossy Virág vezérigazgató.

Az elmúlt években az ipari parkok értékesítése jelentős árbevételt hozott a vállalatnak, amely megalapozta az elmúlt időszak eredményeit. A jövőben is folytatnák ezt az irányt: nemrégiben piacra került egy tízhektáros, fejlesztésre előkészített tócóvölgyi lakóövezet, amely a 2025-ös működéshez is hozzájárulhat.

Marossy kitért arra is, hogy egyes tagvállalatok – mint például a DKV Zrt. – tevékenységük sajátosságai miatt kompenzációs támogatásban részesülnek. A DKV a tavalyi évben 9 milliárd forint ilyen támogatást kapott. A holding árbevételének jelentős részét a tagvállalatok által fizetett osztalékok adják.

Az AKSD Kft., amelyben 49 százalékos tulajdonos a vagyonkezelő, 500 millió forint osztalékot fizetett. A legnagyobb összeg a Cívis Ház Zrt.-től érkezett, több mint 930 millió forint értékben. A társaság négy fő területen aktív: szociális lakásgazdálkodás, üzleti bérbeadás, iroda- és ingatlanhasznosítás. A cég tavaly ünnepelte 30 éves fennállását.

Erdei Edit vezérigazgató szerint a vállalat 3 milliárd forintos árbevételből 1 milliárd forintos üzemi eredményt ért el, melyből a kiemelkedő osztalék is keletkezett. Ezt a cégcsoport működésére fordítják. Hangsúlyozta: mindezt mindössze 40 fővel sikerült megvalósítani.

A Debreceni Vízmű Zrt. esetében a 2024 januárjában életbe lépett új víziközmű-törvény miatt nőtt az árbevétel, mivel a nem lakossági ügyfeleknek magasabb vízdíjakat számíthattak fel. A cég 19,8 millió köbméter vizet termelt ki, és 17,5 millió köbméter szennyvizet kezelt. A társaság adózott eredménye 47 millió forint volt, és 305 ezer felhasználót lát el országszerte.

Gorján Ferenc vezérigazgató szerint a Debreceni Vízmű a nyereséges víziközmű-társaságok közé tartozik, és ennek révén 2,9 milliárd forinttal járult hozzá az országos víziközmű-rendszer fenntartásához.

A Debreceni Vagyonkezelő 2025-ben ünnepli alapításának 25. évfordulóját, ebből az alkalomból a cégcsoport városi programokat szervez, hogy a lakosság közelebbről is megismerhesse a tagvállalatok munkáját.

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Petőfi tér

40 m2-es lakás kiadó
200 000 Ft

Debrecen, Komlóssy utca

97 m2-es lakás kiadó
450 000 Ft

Debrecen, Hatvani István utca

60 m2-es lakás kiadó
250 000 Ft

Debrecen, Bem tér

55 m2-es lakás kiadó
226 000 Ft

Hajdúszoboszló, Damjanich utca

lakás kiadó
1 350 000 Ft