Patkánylyukak Debrecenben, a Csapó utcán

Patkányfészkek, “nyilvános” vécé, szeméthegyek Debrecen belvárosában – erre már nem jutott a költségvetésből?

Helyi hírek

A Csapó utcán tartott sajtótájékoztatót a Civil Fórum Debrecen Egyesület, ahol a szervezet képviselői több, a városüzemeltetést érintő problémára hívták fel a figyelmet. A helyszínválasztás nem véletlen: az utca jelenlegi állapota a példája annak, hogyan válhat egy korábban élénk, városi közeg elhanyagolttá és egészségügyi kockázatot jelentő területté.

Illés-Rácz Mariann önkormányzati frakcióvezető-helyettes ismertette: miközben a városháza előtti ágyásokban havonta cserélik a virágokat, a Csapó utcán mára nincsenek közterületi karbantartások, a szemét felhalmozódik, és ez már nemcsak esztétikai, hanem közegészségügyi problémává is vált. A környéken élők és üzlettulajdonosok rendszeresen jeleznek patkányészlelést, az utca egyes részein pedig nyilvános vécéként és illegális hulladéklerakóként működnek az elhagyott átjárók.

Az egyesület kérdéseket fogalmazott meg a városvezetés felé:

  • Mekkora összeg jut évente rágcsálóirtásra Debrecenben?

  • Megfelelően van-e elosztva ez a költségvetés, és jut-e például annyi pénz a Csapó utcaihoz hasonló területek karbantartására, mint a reprezentatív városrészekre?

A Civil Fórum szerint a jelenlegi helyzet tarthatatlan, és úgy vélik, hogy a különböző zöldítési akciók – mint például a Future Debrecen fák ültetésével járó kezdeményezése – önmagukban nem alkalmasak arra, hogy ellensúlyozzák az olyan beruházások hatását, mint az akkumulátorgyár, és nem pótolják az alapvető városüzemeltetési feladatokat. Mint elhangzott:

“Az ilyen greenwashing projektek nem fedhetik el azokat az elhanyagolt állapotokat, amelyeket az elültetett fák környezetében tapasztalunk.”

A szervezet arra kéri a Future Debrecent és a városvezetést is, hogy “zöldpropaganda” helyett inkább az alapvető városi közszolgáltatásokra – például köztisztaságra, karbantartásra, rágcsálóirtásra – fordítsák az erőforrásaikat.

A sajtótájékoztató zárásaként a résztvevőket városi sétára hívták a Csapó utcán és a Senyei-Oláh István utcán, hogy személyesen is megtapasztalják a jelenlegi állapotokat. A bejárás során több helyen is mutattak szeméthalmokat, elhagyott, balesetveszélyes közműveket, valamint patkányfészkeket is.

Az egyesület képviselői egy kis zászlócskával meg is jelölték az egyik, általuk beazonosított fertőzött területet, hogy a közterület-fenntartók könnyebben azonosíthassák.

A sajtótájékoztató végén egy pozitív példa is elhangzott: a meghívó kiküldését követően a Bazár Parking munkatársa két órán belül összeszedte az utca teljes hulladékát, ezzel is bizonyítva, hogy kis odafigyeléssel is látványos eredményt lehetne elérni.

Kapcsolódó:

Rohangáló patkányokat láttak Debrecen belvárosában

A választások előtti időszakra nem terveznek gyárnyitást Debrecenben?
Tovább küzd a Civil Fórum