A Debrecenben élő Pálinkás József hosszú utat járt be a magyar közéletben: volt oktatási miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, kormányzati tanácsadó, és egy ideig saját pártot is próbált építeni. Most, évekkel a NER-ből való távozása után visszatekint: mit hitt a kezdetekkor, hol tört meg a bizalom, és lát-e még értelmes alternatívát a mai magyar politikában? A Debreceni Páros interjúja.
Pálinkás József az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között töltötte be az oktatási miniszteri posztot. Akkor még, mint mondja, valóban hitt abban, hogy egy jogállami, nyugat-európai mintát követő, polgári Magyarországot építenek. Az akkori Fidesz és Orbán Viktor is ezt az értékrendet képviselte: középosztály-erősítést, nyugati nyitást, jogállami normákat.
“Azt gondoltam, hogy egy nyugat-európai értékrendet követő Magyarországot építünk. Nem láttam jeleit annak, hogy ez később ennyire más irányba fordul”
– mondja.
A töréspont számára 2010 után vált egyre világosabbá. A második Orbán-kormány idején, különösen 2014 és 2018 között, már egyre inkább azt látta, hogy a szakmaiságot kiszorította a politikai lojalitás, a döntések egyeztetés nélkül, központosítva születnek. A fordulat véglegessé akkor vált, amikor világossá tették számára, hogy a tudományfinanszírozást nem az ő elképzelései szerint kívánják folytatni.
“2018-ban derült ki, hogy nem az én elképzelésem szerint akarják folytatni a tudományfinanszírozást. És akkor azt mondtam: köszönöm, nem.”
Ekkorra már több konfliktuson is túl volt. A GINOP-program egyik szakmai felelőseként szembesült azzal, hogy politikusok – miniszterek és képviselők – próbáltak nyomást gyakorolni a pályázati döntésekre. „Papírral jöttek, hogy ez a pályázat nyerjen. Én megmondtam: ez nem így működik. Ezzel nagyon sok konfliktusom volt.”
Emlékeztek még erre?
A végső törést a Magyar Tudományos Akadémia 2018-as átalakítása hozta, amikor a kutatóintézeti hálózatot – egyeztetés nélkül – kiszervezték az MTA alól. Pálinkás akkor már évek óta együttműködött a kormánnyal, stratégiai anyagokat készített, mégis teljesen kihagyták a döntésből. „Egyik napról a másikra közölték, hogy a kutatóintézetek nem tartoznak többé az Akadémiához. A költségvetési törvényből tudtam meg.”
Nem tagadja saját szerepét sem a Fidesz felemelkedésében:
“2002 és 2006 között nagyon sokat segítettem Orbán Viktornak. Részem van abban, hogy a Fidesz megerősödött.”
Ugyanakkor hozzáteszi, hogy sosem volt belső ember vagy politikai irányító – szakmai területen próbált dolgozni, ameddig lehetett. „A 2010 utáni központosítás és a politikai beavatkozás már minden területet elért. Ott már nem lehetett egy kis szigetként megmaradni.”
2021-ben saját jobbközép pártot próbált építeni, ám kísérlete elhalt. Úgy látja, akkor még nem érett meg a helyzet egy valódi politikai alternatívára. Mára azonban, szerinte, változott a politikai klíma.
“A Fidesz rendszere mostanra szembetalálta magát a valósággal. Nem a régi vagy új ellenzék fogja leváltani őket, hanem a saját teljesítményük.”
A Tisza Párt felemelkedését – bár nem támogatja nyíltan – jelentős fejleményként értékeli. “Nagyon jókor lépett be. Az időzítés nagyon fontos. És hitelesebbnek tűnik, mint a korábbi ellenzékiek.”
A politikába visszatérni nem kíván, de ha lenne lehetősége egy szakmai területet önállóan és tisztességes keretek között irányítani, nem zárkózna el. „A közéletben nem mondtam le mindenről. Szívesen részt veszek szellemi műhelyekben. De csak akkor, ha értelme van, ha van remény a változásra.”
Pálinkás József tehát nem klasszikus értelemben vett kiábrándult ellenzéki, inkább egy olyan szakember, aki sokáig hitt abban, hogy belülről lehet reformálni a rendszert. De az évek során ő is szembesült azzal, hogy a politikai lojalitásra épülő hatalmi logika előbb-utóbb mindenkit kiszorít, aki a szakmai elvekhez próbál ragaszkodni.
Orbán Viktor korábbi minisztere úgy látja, a Fidesz hatalmi rendszere ma már nem a szakmaiságra, hanem a lojalitásra épül. 2018-ra belülről már nem lehetett szakmai alapon dolgozni. Az új politikai alternatívák nem attól lehetnek sikeresek, mert önmagukban jobbak, hanem mert a társadalmi valóság kikényszeríti őket. És bár Pálinkás ma már óvatosabb, a reményt nem adta fel: ha lesz értelmes tér, és lesz rá igény, ő készen áll dolgozni érte.
A Debreceni Nap korábbi interjúja Pálinkás Józseffel:
