Szent Flórián napját május 6-án ünnepelte meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Püspökladányban.
Reggel a Püspökladányi Hivatásos Tűzoltóság laktanyája előtt helyezték el koszorúikat Szent Flórián szobornál az igazgatóság vezetői, a város vezetők és a társszervek képviselői. Ezt követően ünnepélyes állománygyűlésen jutalmazták a vármegyében szolgálatot ellátó, kiemelkedő munkát végző tűzoltókat. Nemcsak az Igazgatóság ismerte el tűzoltóit, hanem a környező települések polgármesterei is jutalmakat adtak át a példamutató állománytagoknak. Elismerésben részesültek az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók legjobbjai is.
Az ünnepségen köszöntőt mondott Vadász Ferenc, Püspökladány polgármestere, aki elismerését fejezte ki a szolgálatot ellátó tűzoltóknak és méltatta áldozatos munkájukat. Ezt követően a a katasztrófavédelem vármegyei igazgatója Pintér Antal Tamás tűzoltó ezredes köszöntötte az állományt. Ünnepi beszédében elmondta, hogy a tűzoltók jelenléte a közösségben jelentős mértékben hozzájárul a lakosok biztonságérzetéhez. Tudva, hogy vészhelyzet esetén segítség érkezik, az állampolgárok nyugodtabban élhetik mindennapjaikat.
Az ünnepség végén a püspökladányi hivatásos tűzoltók alpin-technikai mentést, roncsvágási és tűzoltási gyakorlatot mutattak be a város lakóinak és a püspökladányi óvodásoknak, iskolásoknak.