Tavaly hatalmas sikert aratott az Iskolában az erdő elnevezésű program, melyet az Agrárminisztérium és az Országos Erdészeti Egyesület hívott életre.
Ennek eredményeként a program 2025-ben is elindult és már a regisztráció napján rekordot döntött, hiszen alig 6 perc alatt 600 köznevelési intézmény regisztrált országszerte. Hajdú-Bihar megyéből 26 iskola jutott be a projektbe. Ennek nyomán az elmúlt hetekben Somné Huszti Anett, a NYÍRERDŐ Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskolájának vezetője tartott ingyenes, erdőpedagógiai foglalkozásokat Debrecen mellett Zsákán, Tiszacsegén, Nagyhegyesen, Nyíradonyban, Hajdúböszörményben, Bagaméron és Püspökladányban is.
Összesen 91 osztály, 2186 tanulója tudott meg hasznos információkat a fenntarthatóság jegyében az erdő egyik fontos szegmenséről, a talajról. Preparátumok és koponyák segítségével megismerhették annak élőlényeit, de azt is megtudhatták, mi a humusz és hogyan keletkezik. A 20-30 fős csoportok játékos, élménypedagógiai módszerek segítségével arról is tájékozódhattak, miből áll a talaj és például milyen veszélyek leselkednek egy földigilisztára.
A diákok az ismeretszerzésen túl számos élménnyel gazdagodtak, a legnagyobb sikert a gerezna, a vakond, a sün és a rovar preparátumok, valamint a mikroszkópikus méretű élőlények aratták – közölte a NYÍRERDŐ Zrt.