Perintfalvi Rita teológussal beszélgettünk az egyház megújulásával kapcsolatos kérdésekről és a katolikus egyházat érintő kihívásokról. Interjúalanyunk doktori disszertációját biblikus tudományból 2014-ben védte meg a Bécsi Egyetemen. Jelenleg a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának oktatója, kutatója, a felszabadítási és feminista teológia legismertebb magyarországi képviselője. Perintfalvi Rita az Alternatív Közösségek Egyesülete meghívására érkezett Debrecenbe, interjúnk előtt Slemmer László filozófussal beszélgetett az egyház és a politika viszonyáról.
Debreceni Nap: Többször szó esett Ferenc pápáról. Jól értem, hogy az ő személye még mindig reményt jelent az egyház megújulására?
Perintfalvi Rita: Ferenc pápa 2013-ban lett megválasztva, és most már egyértelmű, hogy kevesebb ideje van hátra, mint amennyi mögötte van. Azt gondolom, hogy az elmúlt években a lehetőségeihez mérten sok mindent megtett, és bizonyos kérdésekben radikális változásokat indított el. Egyes témákban – például a nők egyházi szerepvállalása terén – „berúgta az ajtót”, de a végső lépéseket már az utódjára hagyja.
Fontos gesztusokat tett: először fordult elő, hogy a Vatikánban döntéshozói pozíciókba kerültek nők. Ez egyértelműen mutatja, hogy nemcsak szavak szintjén akar reformokat, hanem cselekvő módon is tesz érte.
Ugyanakkor bizonyos ügyekben, például az LMBTQ-kérdésben, még nem történt teljes áttörés. Ferenc pápa volt az első, aki egyáltalán nyíltan beszélt erről, és volt egy gondolata, amit nagyon fontosnak tartok:
„Ha két ember szereti egymást, akkor közöttük mindig ott van egy harmadik – Isten. És Isten akkor is jelen van, ha a két ember azonos nemű.”
Ez radikális újítás volt a katolikus egyház retorikájában, hiszen eddig ez a téma tabunak számított. Mégis, amikor azt látom, hogy egyházi vezetők vagy politikai szereplők Magyarországon kirekesztő módon viszonyulnak ezekhez az emberekhez, az számomra teljesen ellentétes azzal az irgalmas keresztény szellemiséggel, amit Ferenc pápa próbál képviselni.
Egyházi botrányok és a változás lassúsága
DN: Az elmúlt években számos botrány rázta meg a katolikus egyházat. Tapasztalható ebben bármilyen előrelépés?
Perintfalvi Rita: Az elmúlt 15-20 évben valóban sok súlyos visszaélésre derült fény, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte. Azonban egyes országok előrébb járnak a helyzet kezelésében. Például az Egyesült Államokban, Németországban vagy Írországban az egyház már nem hallgathatja el ezeket az ügyeket, és kiépültek olyan rendszerek, amelyek az áldozatok védelmét szolgálják.
Magyarországon sajnos még mindig hatalmas a lemaradás. Egyházi vezetők gyakran próbálják elbagatellizálni vagy eltussolni ezeket az eseteket, ami hosszú távon az egyház teljes hitelvesztéséhez vezethet. Nyugaton már felismerték, hogy nem az egyház tekintélyének védelme az elsődleges, hanem az áldozatok jogainak és emberi méltóságának biztosítása.
Minden egyházi botrány hatással van az összes felekezetre
DN: Egy-egy botrány milyen hatással van a többi egyházra?
Perintfalvi Rita: Egyértelműen kimutatható, hogy ha egy felekezetet érintő botrány kerül nyilvánosságra, az az egész egyház intézményének megítélésére kihat. Az emberek, akik nem vallásosak vagy kevésbé kötődnek egy adott felekezethez, hajlamosak homogén módon gondolkodni az egyházról.
Például a magyarországi kegyelmi botrány idején a református egyház képviselői szégyellték magukat, míg a katolikusok megkönnyebbültek, hogy most nem róluk van szó. Aztán amikor napvilágra kerültek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye bántalmazási ügyei, fordult a kocka: ekkor a reformátusok könnyebbültek meg. De valójában minden botrány minden egyházra kihat.
Ezért is lenne kulcsfontosságú a transzparencia, és az, hogy az egyházi vezetők ne eltussolják a visszaéléseket, hanem világosan és határozottan lépjenek fel ellenük.
A magyar egyház és a hatalom kapcsolata
DN: Mi az oka annak, hogy a magyar katolikus egyházban ennyire lassan haladnak a reformok?
Perintfalvi Rita: Ennek egyik fő oka az egyház és az állam szoros összefonódása. A magyar egyházak sajnos politikailag erősen beágyazottak, és ez akadályozza a valódi reformokat. Ferenc pápa decentralizáltabb vezetési stílust képvisel, amely nagyobb autonómiát adna a helyi egyházaknak. Ez viszont Magyarországon nem működik jól, mert a konzervatív szemlélet és a politikai kapcsolatok miatt a változások nem történnek meg.
Én személyesen is megtapasztaltam ezt: Magyarországon nem kaphattam egyetemi oktatói állást, mert nő vagyok, pedig ugyanaz a végzettségem – vagy még magasabb –, mint sok férfi teológusnak, akik taníthatnak. Ez teljesen abszurd a 21. században. A katolikus egyházi felsőoktatásban a nők leginkább pedagógiát, pszichológiát vagy nyelveket taníthatnak, de a klasszikus teológiai tárgyakat szinte kizárólag papok oktathatják.
Egyház és finanszírozás – tartható a jelenlegi rendszer?
DN: Egy esetleges kormányváltás hogyan befolyásolhatja az egyházak helyzetét?
Perintfalvi Rita: Ez attól függ, hogy az új kormány milyen módon tekint magára „keresztényként”. Ha valódi változást akar, akkor fel kell tennie a kérdést, hogy az egyházak állami finanszírozása fenntartható-e a jelenlegi formában.
Ausztriában például az egyházi kiadások 83%-át maguk a hívek finanszírozzák az egyházi adón keresztül. Magyarországon viszont az egyház teljes mértékben az állam támogatására van utalva. Ez hosszú távon nem fenntartható, és ha valódi rendszerváltás lesz, akkor az egyházakat el kell választani az államtól.
Merre tovább?
DN: Hol látja magát öt év múlva?
Perintfalvi Rita: Remélem, hogy egy szabad Magyarországon, ahol nem szégyen kereszténynek lenni, és ahol az egyházak visszanyerik autonómiájukat. Egy olyan országban, ahol a hit nem a hatalom eszköze, hanem valódi közösségi érték.
– N. Nagy Sándor –
