A CATL és az Ellen MacArthur Alapítvány stratégiai partnerséget kötött annak érdekében, hogy támogassák az akkumulátorok körforgásos gazdaságának fejlesztését – közölte a kínai akkumulátorgyár. A megállapodás célja egy fenntarthatóbb és körforgásos gazdaságba illeszthető akkumulátor-ökoszisztéma közös kiépítése, amely világszerte hozzájárul az energiaátmenethez és az ipari innovációhoz.
Az együttműködés keretében a CATL az alapítvány stratégiai partneri hálózatának első olyan tagja, amely a megújuló energiára épülő technológia piacvezető vállalata.
A CATL – közleménye szerint – hosszútávú célja egy globális energiakörforgás kialakítása, melynek érdekében az alapítvánnyal közösen az akkumulátorok teljes értékláncára vonatkozó körforgásos gazdasági lehetőségek feltérképezését tűzték ki célul. Mindemellett az együttműködés alapját képzi egy iparágakon átívelő partnereket összefogó hálózat kiépítése is, melynek célja egy az akkumulátorok körforgásos hasznosítására vonatkozó terv kidolgozása és megvalósítása.
Bár az iparág már régóta felismerte, hogy kulcsfontosságú a „felhasznál, előállít, kidob” megközelítést magunk mögött hagyni, azonban az elköteleződést a valóságba átültetni összetett feladat. A stratégiai partnerségben a CATL szakértelme kulcsfontosságú egy valóban körforgásos akkumulátoripar kialakításában – közölték.
“Ez a stratégiai partnerség jelentős előrelépést jelent a fenntartható energia jövőjéről alkotott közös elképzelésünkben” – mondta Sandy Song, a CATL körforgásos gazdaságért felelős globális vezetője.
“Az akkumulátoripari tudásunk és innovációs képességeink összeadódnak az Alapítvány körforgásos gazdaságban betöltött szerepével, ami hozzásegít bennünket, hogy egy valóban körforgásos akkumulátor-ökoszisztémát hozzunk létre. Ez nem csupán a környezeti felelősségvállalásról szól, hanem az innováció előmozdításáról és egy olyan rendszer kiépítéséről, amely világszerte az iparágak és a közösségek javát szolgálja”
– tette hozzá.
“A megújuló energiaforrások és a villamosenergia-fejlesztés gyors növekedése egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a körkörös értékláncokat az alapoktól kezdve építsük ki. A körforgásos gazdaság felkarolásával a vállalkozások értékes erőforrásokat nyerhetnek vissza például az elektromos járművekből, ahelyett, hogy leselejteznék azokat”
– mondta Joe Murphy, az Ellen MacArthur Alapítvány hálózatért felelős vezetője. Úgy véli, az elektromos járművekhez és az energiatároló rendszerekhez egyaránt használt akkumulátorok világelső gyártójaként a CATL szakértelme kulcsfontosságú lesz a körkörös akkumulátoripar létrehozásában és általában az energiaátmenet körkörös működésének előmozdításában.
Dennis Pan, a CATL fenntarthatósági igazgatója, az Alapítvány éves hálózati rendezvényén, hangsúlyozta, hogy az akkumulátorok tervezésénél az újrahasznosíthatóságot kell szem előtt tartani. A CATL karbonsemleges stratégiát fogadott el az újra felhasználható és megújuló anyagok használatának érdekében, megkönnyítve ezáltal az újrahasznosítást. 2024-ben a CATL mintegy 130 ezer tonna használt akkumulátort hasznosított újra 17 ezer tonna lítiumsót előállításához.