A Láthatatlan Árvák című könyvből rendeztek felolvasóestet Debrecenben, majd kötetlen beszélgetés következett mentálhigiénés szakemberekkel a Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Központi Könyvtárban február 19-én, csütörtökön. A beszélgetés Marton Krisztina Köttusa-nagykövet. Berényi András Debreceni KEF szakmai elnök és Tőkés Tibor, az ORSZIK Boldogkerti Támogatott Lakhatás vezető nagykövete között zajlott.
A beszélgetés által érintett témák, tanulságok, következtetések
A gyerekek csendben figyelnek. Miközben körülöttük minden zajlik, szétesik, összeomlik, ők csak állnak, és próbálják túlélni. Nem sírnak, nem panaszkodnak. Megtanulják, hogy a világuk kiszámíthatatlan, hogy az érzéseiket jobb eltemetni. De vajon milyen hatással van mindez a jövőjükre?
Hazánkban több százezer gyermek nő fel szenvedélybeteg szülők mellett. Egy becslés szerint, ha ezek a gyerekek élőláncot alkotnának, Budapesttől Pécsig érnének. Mégis, róluk alig esik szó. Az ő problémáikat sokszor nem látjuk, mert kifelé tökéletes képet mutatnak. De mi zajlik valójában a lelkükben?
A gyermekkori trauma öröksége
A szenvedélybeteg családokban felnövő gyerekeknek gyakran nincs lehetőségük arra, hogy kimondják, amit éreznek. A legfontosabb szabályok, amelyeket megtanulnak:
- Ne bízz senkiben!
- Ne beszélj a problémáról!
- Ne mutasd ki az érzéseidet!
Ezek a gyerekek sokszor nem is tudják, hogy az, amit átélnek, nem normális. Megszokják a kiszámíthatatlanságot, az érzelmi vagy fizikai bántalmazást, az elhanyagolást. Megtanulják, hogy a szeretet feltételekhez kötött, és hogy az életük egyik pillanatról a másikra káoszba fordulhat.
Amikor aztán felnőnek, ezek a minták mélyen beléjük ivódnak. Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik azt mondják: „Én nem akarok olyan lenni, mint a szüleim.” Mégis, ha nem dolgozzák fel a múltjukat, könnyen ugyanabba a spirálba kerülhetnek.
Az elfojtott érzelmek ára
A gyerek, aki traumában nő fel, nem akar érezni. Nem akarja érezni a fájdalmat, a félelmet, a bizonytalanságot. Idővel azonban rájön, hogy ha a rossz érzéseket elfojtja, a jókat sem tudja megélni.
Ez az érzelmi elfojtás gyakran vezet különböző pszichés problémákhoz, például:
- Kodependencia (társfüggőség)
- Borderline személyiségzavar
- Depresszió
- Szorongás
- Szerhasználati problémák
Sokan közülük felnőttként sem tanulják meg, hogyan kezeljék az érzéseiket. A frusztrációt, a stresszt, a fájdalmat gyakran ugyanúgy próbálják csillapítani, ahogyan a szüleiktől látták: alkoholhoz, drogokhoz, önpusztító viselkedéshez nyúlnak.
A felismerés pillanata – hogyan lehet kilépni a körforgásból?
Sokan csak akkor ébrednek rá, hogy változtatniuk kell, amikor már a teljes összeomlás szélén állnak. A cikkben idézett történet főszereplője is így járt.
Éveken át próbálta megőrizni a tökéletes látszatot, miközben egy bántalmazó kapcsolatban élt, és ő maga is szerhasználóvá vált. Amikor már minden darabokra hullott, és a gyerekei is kezdtek eltávolodni tőle, egyetlen döntés állt előtte: vagy elpusztítja önmagát, vagy megpróbálja visszavenni az irányítást az élete felett.
A felépülés hosszú út. Nem egyetlen döntésről szól, hanem rengeteg kisebb lépésről:
- Felismerni, hogy probléma van.
- Segítséget kérni. Ez lehet terápia, támogató közösségek vagy szakemberek által vezetett programok.
- Új mintákat tanulni. Fejleszteni a kommunikációt, az érzelemkifejezést, a határok meghúzását.
- Támogató környezetet építeni. Sokszor a legnagyobb akadályt az jelenti, hogy a szenvedélybeteg családtagok nem támogatják a felépülést.
A történet főszereplője végül a gyerekei miatt választotta a józan életet. Nem akarta, hogy ők is ugyanazokat a traumákat vigyék tovább, amelyeket ő örökölt.
Mit tehetünk mi?
A probléma nemcsak az érintettek, hanem a társadalom felelőssége is. A szenvedélybeteg családokban élő gyerekeknek segítségre van szükségük – még mielőtt a trauma és a függőség elérné őket.
Mit lehetne tenni?
- Iskolai prevenciós programok bevezetése. Az érzelemfejlesztés, a kommunikációs készségek fejlesztése segíthet megelőzni a későbbi problémákat.
- Biztonságos felnőttek jelenléte. Egy tanár, edző vagy más felnőtt, akihez a gyerek bizalommal fordulhat.
- Önsegítő csoportok és közösségi támogatás. Az olyan programok, mint az ACA (Alkoholisták Felnőtt Gyermekei) segíthetnek az érintetteknek feldolgozni a múltjukat.
- A társadalmi szemléletformálás. Beszéljünk többet a problémáról, hogy ne maradjon tabu.
Mert a függőség és a családi trauma nem egyik napról a másikra alakul ki – és nem is egyik napról a másikra lehet kijönni belőle. De ha felismerjük a mintákat, ha megtanuljuk kimondani az igazságot, és ha merünk segítséget kérni, akkor van esély a változásra.
És ha ezek a gyerekek végre hangot kapnak, ha végre nemcsak csendben figyelnek, hanem el is mondhatják, amit éreznek – akkor talán egy napon kevesebb gyermeknek kell majd a múltja miatt szenvednie.
