A holokauszt helyi áldozataira emlékeztek Debrecenben

Helyi hírek

A holokauszt debreceni áldozataira emlékeztek hétfőn, az auschwitzi haláltábor felszabadításának 80. évfordulóján, a holokauszt nemzetközi emléknapján a helyi Pásti utcai zsinagógában.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Puskás István alpolgármester arról beszélt, hogy bár 80 év telt el a történtek óta, “a tegnap a mi életünk része, hatása van a mára”. Ezt a közelséget kell továbbadni, hogy az emlék “ne vitrinekbe, könyvekbe zárt távoli esemény legyen”.

Kiemelte, hogy e tekintetben szoros az együttműködés az önkormányzat, a Debreceni Egyetem, a Debreceni Zsidó Hitközség és a város iskolái között: számos közös programot szerveznek azzal a céllal, hogy az emlékezés ne csupán “az emlékek, az elődök előtti főhajtás, hanem a tanulságok jelenben tartása legyen”.

Puskás István azt mondta, olyan világban élünk, amikor a 80 évvel ezelőtt történtek újra megtörténhetnek, ezért nagyon fontos, hogy együttműködéssel, dialógussal, kutatással, iskolai programokkal elevenen tartsák, ne hagyják fakulni az emlékeket.

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke megemlékező beszédében ugyancsak az oktatást nevezte a legfontosabb tennivalónak. Jelezte: az elmúlt években több ezer diák fordult meg a zsinagógájukban, hogy megismerkedjen a zsidóság múltjával, a zsidó vallással.

Bejelentette: a 80. évfordulóhoz kapcsolódva nemzetközi oktatási programot hoznak létre a németországi Stadtallendorf városával együttműködve, ahová az 1940-es években ezer debreceni zsidó nőt vittek el kényszermunkára; közülük sokan ott haltak meg.

“Ilyen még nem volt, hogy az a város, ahonnan a zsidókat elhurcolták, és az a város, ahová a zsidókat kényszermunkára vitték, közösen, együtt gondolkodva próbál emlékezni és próbálja építeni a jövőnket”

– mondta Horovitz Tamás.

A diákok részvételével tartott megemlékezésen Heller Zsolt esszéista a már elhunyt Schwarcz Sándor debreceni holokauszt-túlélő írásaiból és verseiből olvasott fel, majd az áldozatok emlékfalánál imádkoztak Éliás Viktor főkántor és debreceni túlélők közreműködésével.

Fotó: Facebook/Puskás István