Kinek megkönnyebbüléssel, kinek gyomorgörccsel indul a tanév

Helyi hírek

Beköszöntött az ősz, holnap a kisdiákok újra iskolapadba ülnek. Nem lehet elmenni a tények mellett: az iskolakezdés drága, a magyar kormány pedig nem segíti ebben a családokat kellőképpen.

Felföldi József debreceni milliárdos, közszereplő gyakran értekezik közösségi oldalán a sokakat érintő társadalmi problémákról, kritikája szívbe markoló. Mint írja, vannak szülők, akik megkönnyebbülnek, ha eljön a szeptember, hiszen visszaáll a napirend, vége az unalomnak, végre újra közösségbe kerül a gyerek, jöhetnek a sportprogramok, szakkörök.

Rengetegen vannak azonban szerinte olyanok is, akik “gyomorgörccsel vágnak bele a sulikezdő időszakba, mert hiába spóroltak, és tettek meg mindent, így is szűkös hónapok várnak rájuk”. És vannak olyan családok is, akik gyakorlatilag esély nélkül vágnak neki az iskolakezdésnek, mert a mélyszegénységi küszöb alatt élnek, nekik még az sem adatik meg, hogy bemenjenek a boltba, és szűk keretek között, de be tudjanak vásárolni. Az ilyen családok gyerekeinek csak akkor lesz iskolafelszerelése, ha adományból hozzá tudnak jutni.

Nagyon sokan járnak ebben a cipőben. De őszintén nincs is ezen semmi csodálkoznivaló, inkább az a szájtátós égi csoda, mikor valaki nettó 150-200 ezer forintból és 12.200 forint családi pótlékból valahogy mégis megoldja a szeptembert. Az iskolakezdés „átlagköltsége” a szakemberek szerint 84.000 forint. Gyerekenként.

Nekem pedig egyszerűen az nem fér a fejembe, hogy „a gyermek az első” Magyarországon hogy lehetséges az, hogy több mint egy évtizede nem volt családipótlék-emelés, és nincs iskolakezdési támogatás sem, miközben minden egyes önmagát még csak különösen gyermekbarátnak fel sem címkéző szomszédunknál mindez többszörösen biztosított a gyerekeket nevelő családok számára

– fakad ki Felföldi József, aki ezúton is felhívta a figyelmet arra a bosszantó tényre, hogy a magyar állam 100.000 forint iskolakezdési támogatást ad a határon túl élő magyar származású általános iskolás, középiskolás és egyetemista fiataloknak. Ami nem megy határon belül, az úgy tűnik, megy határon kívül.

Egy összesítő táblázattal bemutatta, milyen összeggel segítik a környező országok hazájuk gyermekeit iskolakezdés idején. Amíg Magyarországon ez az összeg 0 forint, Ausztriában 45.500, Szlovákiában 43.100, de még Romániában is 39.400 forint.