Debrecen, MÁV, nagyállomás, vonat

Több ponton is módosul a vasúti menetrend, ezek a Debrecent érintő változások

Helyi hírek

A nyári menetrend végéhez, a tanévkezdéshez igazodva lép életbe hétfőn a vasúti menetrend több vonalat érintő, harmadik módosítása, amely az utazói észrevételek és a szakmai tapasztalatok figyelembe vételével készült – közölte a MÁV-Start szombaton.

A változások között kiemelték, hogy Debrecen elővárosában az utazási igények jobb kiszolgálása érdekében változik a menetrend. Szeptember végétől bővül Szeged és a főváros közötti kapcsolat, ugyanis az utolsó Szegedre tartó járat minden nap 22 órakor fog indulni a fővárosból.

A közlemény szerint a jelenlegi, december 14-ig érvényes vasúti menetrend módosítása során – a járási egyeztetéseken túl – az utasok véleményét és javaslatait is figyelembe vették több vonal esetében, hogy a vonatok még inkább az igényeikhez igazított gyakorisággal és időben közlekedhessenek, így váljon vonzóbbá és versenyképesebbé a közösségi közlekedés az egyéni közlekedéssel szemben.

A MÁV-Start a menetrend érvényességén belül az utasok számára kedvezőbb, rugalmasabb utazás biztosítása érdekében a szokásoknak megfelelően évi három alkalommal – idén áprilisban, júniusban és most szeptemberben – alkalmaz évközi menetrendmódosítást – tették hozzá.
A változások részletei megismerhetők a MÁV-Start honlapján.

A Debrecent érintő menetrendi változások

  • Új közvetlen vonat (6650) indul hétköznapokon 5:24-kor Nyírábrányból – Debrecen érintésével – Macs Ipari parkhoz. A Hortobágyról 15:26-kor induló vonat (6613), mely Macs Ipari Parktól 16:15-kor megy tovább, hosszabb útvonalon, Debrecenen át egészen Nyírábrányig közlekedik. A vonatokhoz Vámospércsen autóbuszos csatlakozás biztosítunk.
  • A Tiszalök—Debrecen, a 109-es vonalon több vonat menetrendje változik. A változásokkal reggel bővül Tiszalök, Tiszavasvári, Hajdúnánás és Debrecen között a kapcsolatot, a 8 órai bejutásra és a késő esti hazajutásra vonatkozóan is:
    • a Hajdúnánásról 4:04-kor induló vonat (36619) 16 perccel később és hosszabb útvonalon, Tiszalöktől közlekedik. Debrecenbe 5:21-re érkezik és csatlakozást biztosít a Budapest felé közlekedő Hortobágy EuroCity-re (EC 140), illetve következő Cívis InterRégió-hoz (6129),
    • Tiszalökről 4:09-kor induló vonat (36629) 58 perccel később közlekedik, Debrecenbe 6:38-kor érkezik,
    • Tiszalökről 5:09-kor induló vonat (36639) 41 perccel később közlekedik hétfőtől szombatig, 7:21-re érkezik Debrecenbe,
    • Debrecenből az utolsó késő esti járat hosszabb útvonalon, Tiszalökig közlekedik: hétfőtől csütörtökig és vasárnap 22:40-kor, pénteken 23:00-kor, szombaton 22:10-kor indul (36638/36658/36668).
  • A Debrecen—Tiszafüred—Füzesabony (108-as) vonalon több hajnali, illetve reggeli vonat menetrendje változik néhány perccel.