Szabó Bence, a Momentum önkormányzati képviselője arról kérdezte Papp László polgármestert a csütörtöki közgyűlésen, hogy mi lesz az augusztus 17-én indoklás nélkül elbontott debreceni sajtófotó-kiállítás sorsa.
Papp László közölte, a kiállításnak “sem a helye, sem az ideje nem volt megfelelő”, de pénteken újranyitják. Az új helyszín a Baltazár Dezső tér lesz.
Mint arról a Debreceni Nap is beszámolt, a debreceni megnyitó után három nappal valamilyen felsőbb utasításra eltávolították a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás képeit.
Bánkuti András, a kiállítás szervezője, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke emlékeztetett, Debrecen volt az a város, amely évtizedekkel ezelőtt elsőként jelentkezett a legnagyobb magyar sajtófotó-tárlat helyi bemutatásáért, a kiállítást többször Kósa Lajos nyitotta meg. A város évek óta azt kéri, hogy a tárlat a híres virágkarnevál idején legyen látható, ezzel is színesítve az augusztus 20-a körüli kulturális rendezvények sorát.
Annak ellenére, hogy a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás nagy presztízsű rendezvény, a magyar fotóriporterek ünnepe, a kiállítás szervezőiként semmilyen hivatalos magyarázatot nem kaptak





