A debreceni Mihály-napi vásár hazánk egyik legnagyobb kirakodóvásárára, gyökerei egészen 1405-ig nyúlnak vissza, amikor Luxemburgi Zsigmond király vásártartási jogot adományozott a városnak. Mai formájában 1996 óta, a Böszörményi út és környékén rendezik meg, de azt megelőzően a Nagyerdei körúton, valamint a Csapó és Burgundia utcák övezte területen is vol ilyen. Idén némileg finomítottak rajta a szervezők, a környéken lakók nyugalma miatt ugyanis ezúttal elmaradtak a vidámparki kellékek, mint például a dodzsem és társai.
Ezzel némileg orvosolták a problémát, amit az őszi nagyvásár eltörlésénél is kiemeltek egy korábbi nyilatkozatban az illetékesek. “A tapasztalatok szerint a vásár helyszínének – a Böszörményi út egy szakaszának és egyes hozzá csatlakozó utcáknak – több napon át tartó lezárása jelentős kellemetlenségeket okoz a közlekedők számára, a sokadalom pedig zavarja a környéken élők nyugalmát” – állt a polgármesteri hivatal tavalyi közleményében.
Amit itt nem lehetett kapni, az nem is létezik
Visszatérve a hétvégi nagyvásárra, kíváncsi voltam, hogy mennyit változott az a korábbi élményeimhez képest. Az Ötvenhatosok teréről indultam, s vegyültem el a forgatagban. Szó szerint már az első lépések után mindenfélébe is bele lehetett botlani, így a jól csengő „Csupasztehén” bőrdíszműtől kezdve a csípős csiliszószokon és a cserepes virágokon át tényleg minden volt itt. A Böszörményi útra fordulva már igazi nagyvásári hangulatba csöppentem. A ruhás standokon játékárusokkal és friss magyar epert kínáló kofákkal is lehetett találkozni. De TV shopos termékek, különböző “gyógyhatású” krémek (például: májfolt-halványító), vagy éppen térkövek is vevőre vártak. A gyerekek legnagyobb örömére Jancsi, a negyed évszázada praktizáló lufis bohóc is hajtogatta állatkáit, kicsivel arrébb pedig LED-es léggömböket csodálhattak.
Különleges facsemeték és akciós tányérhegyek
Nagy sor állt a földieper-palántás standnál is, itt cserepes kivitelben kínálták a növényeket. Sőt akár facsemetéket is vásárolhatottak az érdeklődők, de nemcsak “hagyományos” gyümölcsöket (például meggy- és barackfát), hanem kivi- és fügefát is kínáltak. A Füredi út felé haladva már inkább a mennyiségre mentek rá az árusok, néhol a választék rovására is, de cserébe komoly kedvezményekkel csalogatták vevőiket. Hat darab lapos tányérért például csak egy ezrest kellett leszurkolnunk, de nagy kiszerelésű konyhai papírtörlőt is jutányos áron vehettünk. A ruhás és fehérneműs standok némelyikén a férfi alsókat három darabtól adták olcsóbban, de találkozhattunk “végkiárusítás” és “minden ezer forint” táblával” is. Haladva a korral, az élelmesebb eladók azt is jelezték, ha bankkártyás vásárlási lehetőség is volt a standjuknál.
Nem maradtunk éhesek
Az egykori Délibábbal szemben lévő Ételudvarban helyben készített sült kolbászt, töltött káposztát és csirkesaslikot fogyaszthatott az éhes vásározó. Egy sima lángost kereken 700 forintért vesztegettek, a helyben sült tepertőt viszont meglehetősen borsos áron – kilóját 8 ezerért – kínálták. Az édesszájúaknak is akadtak csemegék bőséggel, a klasszikus mézeskalácsosokon kívül az újhullámos minifánkos pultnál is korrekt áron, szintén egy Mátyásért nassolhattunk. Ezresünkért körülbelül egytucatnyi tésztakarikát kaptunk, tetszőleges szósszal nyakon öntve. A székely kürtőskalács ezúttal sem maradhatott el, amit egységesen 2 ezer forintért kínáltak. A külcsín miatt végül a méretes és ízletes Lehel-félét próbáltam ki. Már a közelgő nyárra hangolt a kézműves fagylaltos, ahol szintén komoly forgalmat tapasztalhattunk. a forgalom. Egyvalami biztos: ha a tárcánkat nem hagytuk otthon, akkor biztosan nem maradtunk éhesek.
Összegezve: a gyermekkoromban tapasztalt élmények alapján kijelenthető, hogy hangulatában alig-alig változott a vásár, de az árak és a kínálat tekintetében viszont óriási lett a differencia.
– Faragó László –
