Mi köze a nyúlnak a húsvéthoz, mért épp sonkát és tojást eszünk ilyenkor, milyen jelentőséggel bír az asztalon lévő vázában a barka, na és milyen szerepe van a locsolkodásnak? Többek között erről is kérdeztük Gyöngyössy Orsolya néprajzkutatót.
Azt mindenki tudja, hogy mit ünneplünk húsvétkor, azt viszont már úgy vélem kevesebben, hogy mi köze mindennek a nyúlhoz? Egyáltalán van köze?
A nyúlnak olyannyira nincs köze a húsvéthoz, hogy az ünnepi szimbólumok közé „keveredése” is valószínűleg egy félreértés következménye. Ez a kifejezés, hogy „húsvéti nyúl” írott formában először Németországban bukkant fel valamikor a 18. században. A német nyelvterület nagy részén ugyanis húsvétkor gyöngytyúkot („Haselhuhn”) ajándékoztak egymásnak az emberek, annak tojásaival együtt. A tavaszi időszakban szokásban volt nyulat is ajándékba adni, ráadásul a Haselhuhn népnyelvi rövidítése Hasel, mely igen közel áll a nyulat jelentő Hase-hoz. Valahogy így történhetett a húsvéti nyúl születése. Hozzánk a 19. század közepén, cukrásztermékek és képeslapok közvetítésével érkezett meg.
Miért épp sonkát és tojást eszünk húsvétkor?
A tojás fontos jelképe a termékenységnek, ezáltal az újjászületésnek és a feltámadásnak. Ennek okán elmaradhatatlan húsvéti ételféleséggé vált. Húsvéthétfőn a locsolkodóknak adott festett tojás „gonoszűző” színe, díszített héja csak fokozza ezt jelentőségét. A göcsejiek szerint a piros tojás Krisztus keresztfáját, kanyargó díszítése a Krisztus kezeit szorító kötelet jelképezi. Régen a tojás nemcsak a locsolkodásban játszott fontos szerepet, hanem húsvétot követő vasárnapi „komálás” alkalmával is. A komálás a lányok barátságának megkötését vagy megerősítését szolgálta: úgy hitték, ha a lányok ezen a napon tojást küldenek egymásnak, örökre barátok maradnak.
Hogy a füstölt sonkát húsvét után nyomban az asztalra tették, annak főként gyakorlati okai voltak. A húsféleségek a böjt idején nyilván nem fogytak, így amint lehetett, a kalács, a tojás és a bárány mellett ezt is megszentelték és fogyasztották. A tojás és a sonka is része tehát a „kókonyának”, a húsvét vasárnapján szentelt ételeknek. Ezek szerepe, hogy megvédjék a híveket a böjt utáni habzsolástól, és az élet más kísértéseitől.
(Words: 311 x Chars: 2210) XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXA szegediek a szentelt tojás héját a veteményre szórták, a sonkacsontot pedig gyümölcsfára kötözték, hogy védje a termést a kártevőktől.
Milyen jelentősége van a barkának, amelyet ilyenkor az asztalon díszelgő vázába teszünk?
A barka voltaképpen azokat a pálmaágakat helyettesíti, amelyekkel Jézust üdvözölték jeruzsálemi bevonulása napján. A virágvasárnap szentelt barkának számtalan népi „felhasználási módjával” találkozunk: elhárította a dörgést és villámlást, kiűzte a házból a férgeket, lenyelve megszűntette a torokfájást. Szegeden sertés ólküszöb alá ásták a barkát, sertésvész ellen. (Egyszer a saját szememmel láttam, ahogy egy idős erdélyi asszony szentelt barkát dobott a sparhelt tüzébe, hogy a füstje eloszlassa a viharfelhőket, majd szentelt gyertya fényénél, csendben imádkozott.) Hamvazószerdán, a nagyböjt kezdetén mindig az előző évben szentelt, elégetett barka hamujával rajzolt keresztet a pap a hívek homlokára, hogy a bűnbánat fontosságára figyelmeztessen. Ennek a szertartásnak a néphit egyébként komoly szerepet szán a fejfájás megszűntetésében is.
Mit illik és mit nem csinálni abban a négy napban, amíg a húsvét tart?
A húsvéti „szent napokra” való felkészülés igen hosszadalmas volt, és szorosan hozzátartozott az ünnepekhez. Amint enyhülni kezdett az idő, a nők a pincétől a padlásig kitakarították, hófehérre meszelték a házakat. A férfiak megtisztították, megolajozták a szerszámaikat, rendbe szedték az istállókat, ólakat. A katolikus családok heteken keresztül, türelmesen tartották a böjtöt. Ha máskor nem is, évente legalább egyszer, nagyhét előtt gyóntak és áldoztak, vagyis az emberek testüket-lelküket, a házukat, környezetüket felkészítették a húsvéti misztérium befogadására.
Nagycsütörtök Jézus szenvedéseinek kezdő időpontja, melynek emlékére a harangok egészen nagyszombatig elnémulnak. A néphit szerint „Rómába repülnek, hogy ott gyászolják Jézust”. Számtalan legendamesét ismerünk olyan kalandor ifjakról, akik egy harang nyelvéhez szíjazták magukat, majd a harang rázkódására elájultak, és a római Szent Péter bazilikában tértek magukhoz. A harangok tehát nem szólhattak, de a harangozó megbízott néhány ügyesebb gyereket, hogy a misék kezdete előtt kereplőkkel szaladják körbe a várost.
(Words: 298 x Chars: 2228) XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXUgyanezen a napon, az esti órákban a szegedi tanyákon élő idősek némelyike – az Olajfák hegyén magára maradt Jézusra emlékezve – kivonult a kertjébe, vagy a szőlőbe, és csöndesen virrasztott, imádkozta a szentolvasót. Szép törekvés ez az úgynevezett „compassio”-ra, vagyis a közös szenvedésre, sorsvállalásra a Megváltóval.
A lelki elmélyülés mellett ezeket a napokat egészség-varázslásra és a házi férgek elűzésére is alkalmasnak gondolták.
Nagypénteken, hajnali három óra környékén a szegedi legények harsányan kukorékolva járták az utcákat. Amikor ugyanis Péter elárulta Jézust, akkor is megszólalt egy kakas. Az ily módon felköltött katolikus polgárok ekkor felöltöztek, majd lesétáltak a Tisza partjára mosakodni, hogy egész évben erősek, egészségesek legyenek – egyetlen szót sem szabadott közben szólniuk. A szegedi alsóvárosi asszonyok ugyanezen a hajnalon kiseperték a házat, és az egereket, csótányokat, egyéb kártevőket jelképező szemetet a kocsiúton túlra öntötték, hogy az év folyamán ne legyen gondjuk az efféle kártevőkre. Ezen a napon tilos volt-sütni-főzni, de egy ökölnyi dagasztott kenyértésztát a szegedi asszonyok azért csak előkészítettek, kiszárítottak, és eltették a kamrába. Ha valaki eltűnt a Tiszában, egy ilyen szárított kenyérbe szentelt gyertyát állítottak, és a folyóba eresztették. A néphit szerint a gyertya a szerencsétlenül járt ember fölött fordul bele a vízbe. A régi idők asszonyai nagypénteken sötét gyászruhát viseltek és egyszerű, hideg ételeket fogyasztottak: sós-paprikás kenyér, bab, tészta és így tovább. A katolikus templomokban a halva fekvő Krisztus szobrát felvirágozott, leplekkel borított, barlang-szerűen kialakított „szentsírba” helyezték, mellette egész éjjel őrködtek a Jézus katonák, akik általában valamelyik vallásos társulat tagjai voltak.
Jézus szenvedésének történetét az énekes passiójáték és a keresztútjárások elevenítették fel. A szegediek szerint a passió éneklése közben az elásott kincs fölött megnyílik a föld, de az ének végeztével ismét bezárul – érdemes tehát résen lenni. Késő délután a szegedi gyerekek „pancilusoztak”, vagyis – mintha a Jézust elítélő Pilátust vernék – hatalmasat pattintottak gyékénydarabokkal a földre.
(Words: 301 x Chars: 2193) XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNagyszombaton tűz-és vízszentelő szertartások zajlanak. A lobogó gyertya nagyon szép Jézusi szimbólum, hisz önmagát emészti fel azért, hogy másoknak fényt és meleget adjon. A nagyszombaton gyújtott tűz parazsát az emberek hazavitték, majd ennek lángjánál sütötték-főzték a húsvéti ételeket. Az alsóvárosiak a saját szőlőjükből származó vesszőt tartották a tűzbe, és ezt a megperzselt vesszőt később a szőlőföld négy sarkába ásták jégkár és más veszedelmek ellen.
Az ünnepi nagymisén megszólaló harangok hangjától a házi kártevők elűzését remélték: a gyerekek ekkor rossz fazekat verve szaladozni kezdtek a ház körül, úgy kiabálták, hogy „kígyók, békák szaladjatok, megszólaltak a harangok”!
Számtalan példa bizonyítja tehát, hogy az emberek őszinte odafordulással igyekeztek megélni a húsvéti napok misztériumát, és ezeknek a napoknak a „spirituális energiáját” a maguk közvetlen hasznára, egészségére, a ház és a jószágok védelmére is fordították.
Mennyire elterjedt napjainkban a húsvéti locsolkodás és az ország mely területein kap nagy szerepet ez a hagyomány és miért?
Azt tapasztalom, hogy a közelmúlt történései, konkrétan a koronavírus-járvány egészen komoly hatást gyakorolt – az amúgy is erodálódó – emberi kapcsolatokra, különösen az ilyen közösségi jellegű, széles kapcsolati hálót megmozgató szokásokra. Egyre gyakoribb, hogy a család locsolkodás helyett inkább elmegy a hosszú hétvégén kirándulni, rokonokat látogatni. A fiúgyerekeket nem „kényszerítik”, ha nincs kedvük locsolkodni. Van, aki a szokást a fertőzések melegágyának tekinti, és nem teszi ki a gyerekét egy ilyen felesleges rizikónak. Ez a gondolkodás jellegzetes post-covid utóhatásként értékelhető.
Mindezek ellenére hazugság lenne a locsolkodás végóráját kongatni, hisz a jól működő közösségek, ilyenek például a tánccsoportok, rutinosan és nagy jókedvvel járnak locsolkodni. Ritka az a tanító, aki ne buzdítaná a fiúkat, hogy keressék csak fel az osztálytársnőiket, a lányok pedig versengve számolgatják, hányféle kölni párolog a hajukból? Jópofának tartom, amikor tűzoltók gurulnak el a lajtos kocsikkal a nőrokonokhoz és ezekről a „fecskendős locsolkodásokról” videókat készítenek, szemmel láthatóan jól szórakoznak. Vannak jól szervezett folklórprogramok, ahol bárki részese lehet egy hagyományos falusi locsolkodásnak, és ez mindig jó családi program.
(Words: 318 x Chars: 2349) XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXUgyanitt mindenképpen meg kell említenünk a városi passiójátékokat, ahol élő állatokkal, akár száz szereplő megmozgatásával elevenítik fel Jézus szenvedésének történetét. Utoljára a barokk korban voltak ilyen látványos passiójátékok.
Szóval modern világ ide vagy oda, az ember nem bújhat ki a bőréből, be kell ismerni, hogy nehezen élhet egészséges lelki életet eleven kapcsolatok nélkül. És ezeknek a kapcsolatoknak az erősítéséhez, életben tartásához kellenek az ilyen „készülődős”, szervezést igénylő, ugyanakkor gyönyörű szimbólumokkal és az elmélyülés lehetőségével átszőtt ünnepek.
Zárásképpen: van esetleg különbség aközött, hogy a városiak és a falusiak miként ünneplik a húsvétot?
Néhány évtizede még jobban kitapintható volt a falusi és városi lét „milyensége” között a különbség, de ezen sokat tompított a telefonok, az internet, az online kereskedelem; hogy az élelmiszert a falusiak is boltban vásárolják, a háztáji és a baromfi – ha van – többnyire csak kiegészítés. Sokszor azt látjuk, hogy a falusi élet vállalásában a telkek ára a „közvetlenebb kisközösség” vágyánál nagyobb szerepet játszik. A falusi és a városi locsolkodás gyakorlata között ma már nem látok számottevő különbséget. Csak drukkolni tudok annak, hogy a települések nagyságától és kiépítettségétől függetlenül minél többen felismerjék a húsvéti misztérium üzenetét. Hogy sikerüljön meglátni a készülődés, tojásfestés, főzés, vendégfogadás, vagy épp a koránkelés majd kölnivel talpalás „nyűge” mögött rejlő csodát, és lehetőséget az emberhez méltóbb életre.
Pósa Tamara
Fotó: Frank Yvette/archív
