A legnagyobb elismeréssel beszéltek az EUSA munkatársai a Debreceni Egyetem szervezőbizottságának munkájáról az Európai Egyetemek 3×3-as kosárlabda bajnokságának zárásakor. Az esemény gördülékenyen, megoldatlan feladat nélkül fejeződött be.
A résztvevők és az EUSA-delegáltak egybehangzó véleménye szerint a Debreceni Egyetem szervezőbizottsága nagyszerű munkát végzett és mindenre felkészült a 2024-es EUG tesztversenye, a 3×3-as EUC rendezése kapcsán – írta az egyetem sajtóközpontja.
Erre az egyik legjobb példa az volt, ahogy a hétfő esti, cívisvárost letaroló viharra reagáltak a szervezők. A szakemberek az önkéntesek közreműködésével néhány perc leforgása alatt kiürítették a lelátót, letakarták a pályákat és a Főépületbe menekítették a résztvevőket, valamint a pályatechnikát.
Hrvoje Marin, az EUSA technikai delegáltja az esemény szerdai zárásán úgy fogalmazott: rendkívül tiszteli a debrecenieket.
– Amikor megérkeztem, már tudtam, hogy remek esemény lesz ez, a szervezők hibátlan munkát fognak végezni, akárcsak a kiváló csapatok. Nem tudnék egyetlen tényezőt kiemelni, mindennel nagyon elégedett vagyok. Talán a szállást és az ételeket mondhatnám, ezek kifejezetten tetszettek. Technikai munkatársként vettem részt itt az EUSA részéről, főként a meccsekre, illetve a játékra koncentráltam. Öröm és megtiszteltetés volt megismerni ilyen kiváló magyar, debreceni embereket – értékelt Hrvoje Marin.
Balogh László, a szervezőbizottság elnöke, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója ezt megerősítve elmondta: csakis pozitív visszajelzés érkezett a csapatoktól.
– Dicsérték a lebonyolítást, az étkezést, a szállást, a helyszínt. Elképesztően jó alkalom volt ez arra, hogy jó hírét vigyük a városnak és az egyetemnek, és ami nekünk még nagyon fontos, hogy a jövő évi Európai Egyetemi Játékokra (EUG) rengeteget tanultunk a legapróbb dolgoktól, mint például az ételek praktikus tálalása, egészen az eső és a vihar-okozta problémák kezeléséig – sorolta Balogh László.
(Words: 264 x Chars: 2000) XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXA szakember hozzátette: a Debreceni Egyetem szervezőbizottsága rugalmas szervezetként tudott működni és minden felmerülő problémát perceken belül orvosolt.
Varga Kata eseménykoordinátor az elmúlt napok kapcsán kiemelte: a 3×3-as Eb rendezése pontosan összehangolt csapatmunka volt az egyetem és a város részéről egyaránt.
– Mindenkinek szeretném megköszönni az elmúlt napok, hetek kitartó munkáját, segítségét, hozzáállását, támogatását. Nagyon jó volt egy ilyen nagyszerű csapattal dolgozni. Ismét megtapasztalhattuk, hogy önkéntesek nélkül nem lehet ilyen versenyt rendezni, szeretném kiemelni és megköszönni az ő munkájukat is – hangsúlyozta a Debreceni Egyetem szakembere.
A Debreceni Egyetem a verseny előtt és alatt is igyekezett segíteni, hiszen átvállalta a 3×3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságra benevezett két ukrajnai csapat költségeit, ezzel támogatta a háború sújtotta ország sportolóit. A női szakágban épp az ő együttesük, a Vasyl Stefanyk Precarpathian National University sikerével értek véget a versenyek, míg a szintén ukrajnai Sumy State Egyetem a férfiak között ezüstérmes lett.
A jövő évi, Miskolc-Debrecen közös rendezésű Európai Egyetemi Játékokig (EUG) 350 nap van hátra. A 2024. július 12-e és 24-e közöttre tervezett multisportviadalon a város és a Debreceni Egyetem hét sportágban: 3×3-as kosárlabdában, labdarúgásban, futsalban, kézilabdában, strandkézilabdában, tollaslabdában és asztaliteniszben rendez majd versenyeket, várhatóan 3000 sportoló részvételével.


