Tüntetés miatt korlátozásokra kell készülni a belvárosban hétfő délután – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Jelezték, hogy várhatóan öt órától vonulásos demonstráció lesz a Kálvin tér – Kecskeméti utca – Egyetem tér – Károlyi utca – Ferenciek tere – Kígyó utca – Piarista utca – Március 15. tér – Apáczai Csere János utca – Eötvös tér – Széchenyi István tér útvonalon.
A menet elhaladásakor 5-10 perces korlátozásokra kell készülni, majd előreláthatólag hattól nyolc óráig lezárják a Széchenyi István teret.
A korlátozások a közösségi közlekedést is érintik, több BKK-járat módosított útvonalon halad majd – írták a közleményben, hozzátéve: az események függvényében további változások is előfordulhatnak.