Mosonmagyaróváron sem kapott ki a Szeged-Csanád GA

Helyi hírek Ország Sport

Bíró Bence hajrában szerzett góljával 1-1-es döntetlent ért el a Szeged Mosonmagyaróváron a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában – folytatódott a veretlenségi sorozat.

Alekszandar Sztevanovics négy helyen változtatott a múlt heti csapathoz képest: bekerült a kezdőbe Szilágyi Zoltán, Simon Ádám, Rácz Balázs és Kundrák Norbert is.

Szegedi lehetőséggel indult a találkozó: egy hosszú indítás után Prosser Dániel emelte át a labdát a kifutó Heinrich kapus felett, majd Rácz Balázs piszkált bele, de a gólvonalról menteni tudott az egyik óvári védő.

Negyed óra elteltével érzékeny veszteség érte a Szegedet: Temesvári Attila sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, Kővári Róbert érkezett helyére. Pár perccel később Debreceni András fejesét szép mozdulattal hárította Takács János. A pálya talaja nem volt a legmegfelelőbb, ebből kifolyólag elsősorban a küzdelem dominált az első félidőben.

Nem kezdtük jól a második felvonást: egy gyors ellentámadás végén Illés lőtt jobbal Takács kapujába. A bekapott gólt követően ritmust váltottunk és nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében. Alekszandar Sztevanovics cserékkel igyekezett új lendületet adni a csapatnak: pályára küldte Jammeh Harunát, Rédling Kevint, Farkas Aurélt, valamint Géresi Krisztiánt is. Utóbbi az első labdaérintéseit követően kiegyenlíthetett volna, ám a szép szólóját követően hárította a kapus.

A 88. percben azonban már tehetetlen volt Heinrich Márk: Kővári a baloldalról befelé húzott, majd Harunára passzolta a labdát, aki a tizenhatosnál lepörgette a felfutó Bíró Bencének, aki higgadtan a kapuba gurított.

A csapat sorozatban az ötödik mérkőzésén maradt veretlen, ezzel a döntetlennel megőrizte ötödik helyét a táblázaton. Szerdán 18 órakor a harmadik helyezett Ajka érkezik Szent Gellért Fórumba.

Mosonmagyaróvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1 (0-0)
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep, vezette: Bana Gergely (Rózsa, Ring).

Mosonmagyaróvár: Heinrich M. – Simita G., Debreceni A., Papp Sz., Deák – Vukaszovics M., Végh B. – Puhtjejev M. (Tifán, 68.), Sajbán M. ( Nagy K. , a szünetben), Illés D. (Szalka, 73.) – Mayer Á. (Nagy Z., 39.) Vezetőedző: Supka Attila.

Szeged-Csanád GA: Takács J. – Könczey, Temesvári (Kővári, 17.), Szilágyi Z., Tóth B. – Simon Á. (Farkas A., 69.), Szakály D. – Bíró B., Prosser (Haruna, 69), Kundrák, (Géresi, 79.)– Rácz B. (Rédling, 69.) Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.

Alekszandar Sztevanovics: – Az első félidőben stabilan futballoztunk. Nagyon taktikus mérkőzés volt, a pálya talaja nem sok játékot engedett. A második játékrész elején korán hátrányba kerültünk. Nagyon rosszul reagáltunk a gól előtti szituációban, ezt ki kell majd elemeznünk! A bekapott gól után cserékkel próbáltunk több sebességet vinni a támadó szekcióba. Gratulálok a játékosaimnak, hogy a hajrában sikerült egyenlíteni! A három pontért jöttünk Mosonmagyaróvárra, de a mérkőzés alakulását tekintve elégedettek lehetünk a döntetlennel.