Az október 27-ei közgyűlésen befejeződött Debrecen helyi építési szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet (HÉSZ) módosításának egyeztetési eljárása a Debrecen, a Burgundia u. – Hunyadi u. – Kálvin tér – Kossuth tér – Piac u. – Kossuth u. – Liszt Ferenc u. – Blaháné u. által határolt területet érintően – jelezte az önkormányzat. A módosítás során a Csapó utcán megépült Fórum I. bevásárlóközpont bővítéseként megvalósítani kívánt Fórum II. fejlesztését megalapozó új építési övezeti kód rögzítése történik (Vt-Vk/37) a tervezett beépítés alapján kiszámolt szabályozási határértékekkel. Mindemellett a fejlesztési terület környezetében (Fórum I.) rögzített mellékúthálózati elem racionalizálása, valamint a Csapó utca övezeti besorolásának módosítása (a jelenlegi mellékúthálózat eleme helyett a valós használatnak megfelelően fásított köztér), illetve a most rögzítendő fásított köztér területéből a két épületrész átkötéséhez szükséges területigény kiszabályozása történik.
Ezen módosítások telekalakítási igénnyel járnak, így a már megvalósult Fórum I. bevásárlóközpont szabályozási határértékeinek meglévő beépítéshez igazodó pontosítása is indokolt, mely egy új építési övezeti kód bevezetését igényli. A már megvalósult beépítésre (Fórum I.) figyelemmel az építési övezeti szabályozási határértékek közül a beépíthetőség 85%-ra, valamint a terepszint feletti szintterületi szorzó 6,7-re való emelése, és az épületmagasság 25 m-ben történő megállapítása szükséges. Ezen szabályozási határértékek a Fórum I. és a Vásárcsarnok – Irodaépület jelenlegi és tervezett bővítésének megfelelnek.
A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (85%) és a zöldfelület legkisebb mértéke (0%) meghatározásához az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) alóli felmentést megkértük. A Fórum II. ütemének megvalósításához szükséges a szabályozási határértékek tekintetében a jelenlegi építési övezeti kód határértékeihez képest az épületmagasság 12,5-ről 16 m-re és a terepszint feletti szintterületi szorzó 2,5-ről 3,5-re való emelése. A két komplexum közötti gyalogos kapcsolat létesítése érdekében a közterület fölötti két épülettömeg híd szerkezettel kerül összekötésre, valamint a terepszint alatti átkötés is biztosítja majd az átjárhatóságot a két épületrész között.
A Csapó utcai sétálóövezet érintett szakaszán a fejlesztést megalapozó koncepciótervre figyelemmel rögzítésre kerül a hatályos HÉSZ-ben már szereplő „Közterület, kizárólag közúti űrszelvény feletti épület helye”, valamint új elemként kerül bevezetésre a terepszint alatti összekötés biztosíthatóságának érdekében a „Közterület, kizárólag közút alatti épület helye”. A hatályos HÉSZ-ben már szereplő „Gépjármű közlekedési kapcsolat” és a „Jelentős gyalogos kapcsolat” jelölések rögzítésre kerülnek a valós állapotnak, használatnak megfelelően. A két terület között meglévő közterület (Csapó utca) övezeti besorolása a „Mellékúthálózati elemről” (Kt-Kk) „Fásított köztérre” (Kt-Fk) módosul, követve annak jelenlegi sétáló utca funkcióját.
A Csapó utcai sétálóövezet és a Burgundia utca sarkán lévő Debreceni SZC Vegyipari Technikum, mint „helyi védett épület és telke” esetében a szabályozási vonal törlésre kerül, tekintettel arra, hogy nincs olyan szabályozási szándék, mely az ingatlan telekalakítását indokolttá tenné. Így a valós állapot kerül rögzítésre. Mindezek mellett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona (volt Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola épülete) és a hozzá kapcsolódó alapfokú oktatási intézményeinek telkét érintően a déli telekhatárnál törlésre került a szabályozási vonal, így a valós telekhatárig kerül jelölésre a mellékúthálózat elem. Ezzel szükség esetén az intézmények fejlesztése, bővítése, korszerűsítése a meglévő telken belül telekalakítási kötelem nélkül megoldhatóvá válik.





