kondipark

Kondiparkban taposta a fejét, és rúgta agyon az idős férfit – súlyos ügyet tárgyalnak Debrecenben

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla október 25-én, kedden 10:30-tól nyílt tárgyalást tart.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2022 júniusában L. A. vádlottat emberölés bűntette miatt 12 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője elsődlegesen téves jogi minősítés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbezett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás szerint a vádlott a számára ismeretlen, időskorú, de jó fizikai és szellemi állapotban lévő, egy kondiparkban éppen szokásos edzését végző sértettel beszélgetni kezdett, majd minden különösebb ok nélkül indulatossá vált, köztük szóváltás alakult ki.

A vádlott ennek során többször arcon ütötte a férfit, miután pedig a földre került, a fejét többször megrúgta, megtaposta, majd a magatehetetlen sértettet magára hagyva távozott a helyszínről.

A férfi az elszenvedett koponyasérülések szövődményei miatt később a kórházban elhunyt.