A Debreceni Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki egy bevásárlóközpontban felszólította a kiskorút, hogy egy pihenőhelyről hozza el az ott lévő mobiltelefont.
A nő 2021. augusztus 26-án a délutáni órákban a 8 éves fiával és az 5 éves lányával tartózkodott az egyik debreceni bevásárlóközpontban, és a közösségi térben, ahol padok vannak elhelyezve az asszony észlelte, hogy valaki ott felejtette a mobiltelefonját.
Ezt követően az anya arra hívta fel a 8 éves gyermeket, hogy menjen oda és a padról hozza el neki az ott lévő mobiltelefont. A kiskorú ennek eleget tett, leült a padra és észrevétlenül a zsebébe tette a telefont. A vádlott és a kiskorú gyermekei ezután gyorsan eltávoztak a bevásárlóközpontból, a fiú az utcán átadta az anyjának a készüléket, majd hazautaztak. A vádlott a lakóhelyén odaadta a mobiltelefont élettársának azzal, hogy azt Debrecenben találta. Az élettárs ezután röviddel a készüléket egy debreceni üzletben értékesítette.
A vádlott ellen a lopási cselekmény miatt szabálysértési eljárás indult, amelynek keretében az eljáró hatóság a mobiltelefont az átvevő üzletben lefoglalta, majd kiadta azt a sértettnek, ezáltal az okozott 30.000 Ft kár megtérült. Az asszony fenti magatartásával súlyosan megszegte a szülői felügyeleti jogából fakadó nevelési kötelezettségét, ezáltal a kiskorú gyermeke erkölcsi és értelmi fejlődését veszélyeztette.
A Debreceni Járási Ügyészség közleménye szerint a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emeltek vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, emellett határozott időre tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel szemben egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll. Ezen túlmenően indítványozta azt is, hogy a járásbíróság a szabadságvesztés büntetés felfüggesztésének próbaidejére rendelje el az asszony pártfogó felügyeletét.





