A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete ingyenes ételosztáson várta a Petőfi téren egy tál meleg ebéddel, friss kenyérrel, és sok-sok péksüteménnyel a rászorulókat.
Az egyesület beszámolója:
A menü, ahogyan azt korábban megszavazták a vendégeink, töltött káposzta volt. Erre az ételre a szegényeknek nem futja, így igazi ínyencséget tálaltunk fel a számukra. Tudják, hónap utolsó vasárnapján töltött káposzta lesz az ebédjük.
A mostani ételosztás kicsit más volt, mint az előzőek. Nem mehettünk el szó nélkül amellett, hogy Ukrajnában az orosz agresszió miatt dörögnek a fegyverek, emberek halnak meg egy felfoghatatlan hatalmi játszma ártatlan áldozataiként… A résztvevők kifejezték szolidaritásukat az ukrán néppel, elítélték az orosz támadást. Megfogalmazták békevágyukat, követelték az esztelen öldöklés, vérontás azonnali befejezését.
Néma csendben, lehajtott fejjel emlékeztünk a háború áldozatai emléke előtt.
A koronavírus járvány miatt ügyeltünk a biztonsági rendszabályokra. A sorban állók többsége maszkot viselt, a távolságot is igyekeztek betartani, és mielőtt megkapták az ebédet, mindenkinek fertőtlenítettük a kezét is.
Most is sokan érkeztek kisgyermekekkel, szomorú látni a gyerekeket, akik pár éves korukra már megtanulták, hogy nincs. Talán hamarabb tudták ezt a szót, mint az “apa”, vagy “anya”. Mosolyuk még őszinte, mert számukra ez a “természetes”, ebben nőnek fel. Számukra a legszebb ajándék, ha így hétvégén, mindennap meleg ételhez juthatnak. Tudjuk, ez bizony nem mindig sikerül. Milyen világ az, ahol nagyon sok gyermek éhesen fekszik le, ők bizony nem tudják, hogy hivatalosan már “megszűnt” a gyermekéhezés Magyarországon.
A 150 adag étel gyorsan elfogyott, jutott mindenkinek ebéd, bőségesen felpakolva távozhattak vendégeink. Kis csapatunk a jövőben is, minden hónap utolsó vasárnapján várja mindazokat a felebarátainkat akik segítségre szorulnak. Sajnos csak ennyit tehetünk az élet igazságtalansága enyhítéséért. Itt a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással.
Legközelebb március 27 -én várjuk vendégségbe a rossz anyagi körülmények között élő embertársainkat, nagy szeretettel.
Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban tartós élelmiszert, gyümölcsöt, burgonyát.
Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti.
Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963
Átutalással: Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma: Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802
A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2022
Köszönjük minden támogatónk segítségét.
– Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület vezetője –























