Süteményt és gyümölcsöt vitt a mentősöknek a Debreceni Karitatív Testület

Helyi hírek

Ismét egészségügyi dolgozóknak szállított adományt a Debreceni Karitatív Testület. 2020. november 9-én az Országos Mentőszolgálat debreceni állomására és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Intenzív Osztályára vitték a felajánlást a szervezet képviselői.

Összesen több mint 50 kg gyümölcs (alma és banán), édes-, sós-, valamint előre csomagolt sütemények kerültek a debreceni mentőállomásra. A Debreceni Karitatív Testület elnöke, Rózsahegyiné Juhász Éva és az önkéntesek az itt dolgozó mentős és irodai munkatársaknak adták át az élelmiszert hétfőn délelőtt.

A Külsővásártéren található központ a legnagyobb mentőállomás az országban: naponta mintegy százan, összesen pedig kétszázan dolgoznak a térség ellátásán.

Süteménnyel lepte meg a Kenézy dolgozóit a Debreceni Karitatív Testület

Az adományt a Debreceni Nemzetközi Iskolába járó, óvodás korú gyerekek szülei, a Batthyány utcai Verona Pékség tulajdonosa, illetve a Debreceni Karitatív Testület tagszervezetei ajánlották fel. Az ételérzékenyek számára külön gluténmentes süteményt is készítettek a testület pártolói. 

A szervezet november 4-én szállított először süteményt egészségügyi dolgozóknak, akkor a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházba. A hagyományteremtő szándékkal elindított akció a tervek szerint hetente akár több alkalommal is folytatódhat. A tagszervezetek így ismerik el a koronavírus-járvány miatt nyomás alatt dolgozó egészségügyi szakembereket.

– Debreceni Karitatív Testület –