A vidéki városok közül elsőként Debrecent látogatta meg Liubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete – írja a Dehir.hu.
Ezt megelőzően a cívisváros képviselői részt vesznek egy harkivi gazdasági találkozón. Papp László elmondta, az élénkülő nyugati kapcsolatok mellett Debrecennek Ukrajna irányába is nyitnia kell. A találkozó után az ukrán nagykövet elmondta, az utóbbi években csökkent a kereskedelem Magyarország és Ukrajna között, de az orosz embargó ideje alatt a két ország segítheti egymást.
– Természetesen szóba került a két ország közötti oktatási együttműködés. Számomra ez különösen fontos, hiszen én itt, a Nyári Egyetemen tanultam magyarul. Így aztán tudom, milyen magas szintű oktatás működik Debrecenben – hangsúlyozta a nagykövet.





