Ritkán látható politikai dráma zajlott le a német Bundestagban: Friedrich Merz, a CDU elnöke a második szavazási fordulóban megszerezte a kancellári széket, miután délelőtt még alulmaradt.
Az első fordulóban hat szavazat híján nem kapta meg a szükséges többséget – 310 igen vokssal maradt alatta a 316-os küszöbnek. A politikai patthelyzet miatt egész napos egyeztetések kezdődtek, majd a pártok közösen döntöttek úgy, hogy kivételesen még aznap újabb fordulót tartanak.
Délután már más volt a helyzet, emlékeztet a Die Welt: Merz 325 szavazatot kapott, kilenccel többet a szükségesnél. A CDU/CSU és az SPD frakciói együtt 328 képviselőt számlálnak, így a siker biztosítottnak tűnt – de a feszültség így is tapintható volt.
A megválasztást követően Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök a Bellevue-kastélyban hivatalosan is kinevezte Merzet Olaf Scholz utódjává. A formális kinevezés után Merz visszatér a Bundestagba, hogy letegye a kancellári esküt.
Különleges politikai helyzet, egyedi megoldás
A történtek példátlanok a német demokrácia történetében: még soha nem fordult elő, hogy egy kancellárjelölt az első körben ne szerezze meg a többséget. A parlamenti pártok – még azok is, akik nem támogatják Merz politikáját – közösen járultak hozzá, hogy a rendkívüli második szavazás még aznap lezajljon.
A Zöldek és a Baloldal egyértelművé tették: csak az eljárás felgyorsítását támogatták, nem Merz személyét. „Nem a politikáját támogatjuk, csak tiszta helyzetet akarunk” – mondta Christian Görke, a Baloldal egyik vezetője.
Új kormány, új együttműködés
A kormányalakítás szinte azonnal követi az eskütételt. Az új kabinet 18 tagból áll – 10 férfi és 8 nő. A CDU és az SPD egyaránt 7-7 minisztert ad, a CSU 3 tárcát kapott. Az alkancellári posztot és a pénzügyminiszteri széket Lars Klingbeil, az SPD társelnöke tölti be. Az új kormány sikeressége nagyban múlik majd azon, hogyan tud együtt dolgozni Merz és Klingbeil – az eddigi tárgyalások alapján biztató az együttműködésük.
Hat hónappal a korábbi, úgynevezett „jelzőlámpa-koalíció” összeomlása után Németország új kancellárt és új kormányt kapott – most a választók és a nemzetközi közösség figyel, mit hoz a Merz-korszak.