Látványos felvonuláson vett búcsút a várostól, valamint a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karától csaknem száz végzős hallgató. A leendő jogászok a Déri térről vonultak az Egyetem térre szerda este.
A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) végzős hallgatói, a kar vezetői és néhány oktatója talárba öltözve gyülekezett a Déri Múzeum előtt, fáklyákat gyújtottak, majd egy csoportkép elkészítése után a Bethlen utca – Egyetem sugárút útvonalon az Egyetem térig sétáltak.
A juristák 2001 óta minden esztendőben – a koronavírus járvány időszakát kivéve – így vesznek búcsút Debrecentől és az alma matertől. A menet évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ezúttal már több mint százan vettek részt, elsősorban joghallgatók, de jogi asszisztens-, és igazságügyi igazgatási alapszakra járó ÁJK-s hallgatók is szép számban.
A rendezvényen a kar dékánja azt mondta: nagyon fontosnak tartják a közösséget építő eseményeket, a kötödés kialakítását. Vannak olyan oktatók, akik már csaknem 25 éve mindig ott vannak a felvonuláson.
Ez egy szép hagyomány, ahol a végzős hallgatók a záróvizsgák előtt talárban, fáklyával a kezükben tesznek egy látványos sétát a városban. Olyan élménnyel gazdagodnak, amit valószínűleg soha nem fognak elfelejteni. Ez a fény az éjszakában egy utolsó örömteli együttlét, ahol társak és barátok erősítik a csoportot
– fogalmazott Szikora Veronika.
A dékán elmondta, fejben már készülnek a március negyedikére, az egyetem Főépületébe tervezett felezős és végzős bálra, amely iránt szintén nagy az érdeklődés, már csaknem 400-an regisztráltak.
A Debreceni Egyetem Főépületéhez érve a menet tagjai ismét összeálltak egy közös képre és elbúcsúztak képzőhelyüktől.
Fotó: unideb.hu
– DE Sajtóközpont –





