Példakép Díj a Pannon Egyetem és a Nők Lapja összefogásával

Példakép Díj a Pannon Egyetem és a Nők Lapja összefogásával

Egyetem

A Nők Lapja mindig is kiemelt figyelmet fordított a különleges, példaértékű élettörténetek bemutatására. A magazin 75., jubileumi éve alkalmából útjára indították, és idén nyáron első ízben adják át a Példakép Díjat. Hat kategóriában keresik azokat a nőket, akik saját szakmájukban, hivatásukban kiemelkedőt nyújtanak, és példaképek lehetnek mindannyiunk számára. Az oktatás kategória a szintén 75 éves Pannon Egyetem támogatásával valósul meg.

Minden kategóriában szakmai zsűri választotta ki a Nők Lapja szerkesztőségével közösen az öt jelöltet, akikre június 4-ig az olvasók is leadhatják szavazataikat, így a díj odaítélésében a szakmai zsűri tagjai mellett az olvasóknak is jut kategóriánként egy szavazat. Az oktatás kategóriában a zsűri egyik tagja Dr. Herzog Csilla a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Társadalomtudományi Intézetének egyetemi docense és a Nemzetközi Kapcsolatok és Kommunikációs Igazgatóságának vezetője.

Úgy gondolom, hogy az alapításának 75. évét ünneplő Pannon Egyetem számára egy újabb sikertörténet, hogy a szintén jubiláló Nők Lapja Példakép Díjai közül az Oktatás kategóriát sikerült szponzorént támogatnunk – mondta Dr. Herzog Csilla. Mivel az évtizedek óta töretlen népszerűségű és a heti 300 ezer példányszámban értékesített magazin hagyományosan a nőket szólítja meg, ezért bizton állíthatjuk, hogy a családok többsége, korosztálytól függetlenül is figyelemmel követi a nyomtatott hetilap, vagy az nlc.hu online oldal naprakész és vonzó tartalmait. Éppen ezért megtiszteltetés számunkra, hogy a Pannon Egyetem, melynek neve egyet jelent a minőségi oktatással, ennek az összefogásnak köszönhetően a Nők Lapja minden olvasójához eljut – tette hozzá.

Válasszuk ki együtt az idei év legjobbjait!

Oktatás kategória – a Pannon Egyetem támogatásával

Nincs más hátra, mint kategóriánként kiválasztani a kedvenc jelöltet, majd a szavazás végén feltett kérdésre helyesen válaszolni. A helyes válaszadók között három darab páros belépőjegyet sorsolnak ki a Nők Lapja Példakép Díj ünnepélyes díjátadó eseményére. Az ünnepség Budepesten 2024. június 19-én lesz.

SZAVAZOK

Az Oktatás kategória jelöltjei a következők:

BOHÁCS KRISZTINA

A GEM Tanulási Központok hazai létrehozója bármilyen furcsa, a ritka genetikai betegséggel született kisfiának köszönheti hatalmas tudását és a sikereit. A szegedi bölcsészkar elvégzése után taníthatott vagy doktorálhatott volna, mint az évfolyamtársai, de ő kitartó tanulásba kezdett, hogy megértse gyermeke „furcsaságát”, és segítsen. Kiváló professzoroktól tanult Jeruzsálemben, Amerikában, Norvégiában, Szegeden, s ma már nemzetközileg ismert szakértője a tanulási nehézségekkel küzdő, átlagostól eltérő fejlődésű gyerekeknek. Közben a férjével GEM Tanulási Központokat hozott létre itthon és külföldön, ahol a kiváló eredményeket produkáló BrainRx-módszert alkalmazzák. Gyerekek ezreinek nyújtanak hatékony terápiát, közben a húszéves fiuk is képessé vált írásra-olvasásra, kommunikációra és beilleszkedésre.

HORNYÁK ADRIEN

Adrien tanító, a Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola kéleshalmi telephelyén. A Bács-Kiskun vármegyei kicsi zsákfaluban, Kéleshalmon elsőtől negyedik osztályig összevont csoportban tanulnak a gyerekek. E sokak szerint elavult konstrukciónak több előnye is van, ha olyan lelkiismeretes tanítónő foglalkozik a kicsikkel, mint „Adrika néni”. Ő jól ismeri a „gyöngyszemeit”, most épp tízen vannak, így oktatás mellett jut idő beszélgetésre, „lélekmelegítésre”, s a szeretetteljes közösségben jobban teljesítenek a gyerekek, mint ridegebb légkörben. Egy Jánoshalmán élő édesapa azért íratta kisfiát ebbe az osztatlan iskolába, mert remélte, itt nagyobb biztonságban lesz. Nem csalódott. Persze egy összevont csoport nevelése-oktatása sokkal több felkészülést igényel, mint egy homogén közösségé, de a végtelen türelmű Adrien jól bírja, hiszen van egy szenvedélye: tanításnak hívják

KÓKAYNÉ LÁNYI MARIETTA

A Gyermekek Háza különleges színfolt a magyar oktatási rendszerben, nem véletlen a hatalmas túljelentkezés. Az alternatív iskola és gimnázium a tantestület által fejlesztett alternatív tanterv és önálló pedagógiai program segítségével biztosítja, hogy a gyerekek a saját tempójukban haladjanak, amihez kiváló módszer az egyéni lehetőségekhez igazodó, valamint a gyerekek együttműködésére építő oktatás. Nincs értelmetlen hajtás! Kiváló eredményeket érnek el, pedig minden osztályba felvesznek két-három fogyatékkal élő gyereket. Jó a hangulat, nyoma sincs poroszos módszereknek, boldog gyerekekkel találkozhatunk. Mindennek lelke és motorja Kókayné Lányi Marietta, az iskola igazgatója, aki szívós kitartással, sok humorral és szeretettel védi a gyereket partnernek tekintő szemléletet.

LANTOSI NÓRA

Nemcsak tanító a Zimándy Ignác Általános Iskolában Törökbálinton, hanem drámajáték-vezető, gyerekszínjátszó-rendező, szerkesztő, újságíró, több irodalmi díj tulajdonosa is. Nemrégiben nyugdíjba ment, és az élet csodálatos ajándékának tartja, hogy ma is tanít. Végtelenül szereti a gyerekeket, az őszinteségüket és a saját tanítói szabadságát. Ha ez csorbát szenvedett, megvált a munkahelyétől. Jól ismeri hivatása helyzetét, ezért vállalt szerepet 2022-ben a Káva Színház „Aziskoláját!” című bátor, sikeres előadásában, amelyet tanárok írtak és játszottak. Nóra szívszorító történetében egy gyerekét egyedül nevelő napközis tanítónő hazaviszi a maradék uzsonnákat, és „lebukik”… Az oktatás rengeteg problémája ellenére mindig mosolygós, csinos az iskolában, mert szerinte e pályán tilos megöregedni, tudni kell életszeretetet sugározni és ölelni. A családja és a hivatása tartja fiatalon.

WIRTZ ÁGNES

A Világszép Alapítvány létrehozója a legnehezebb területen, a gyermekvédelemben dolgozik. Német férje anyagi segítségével hívta életre az alapítványt, hogy állami gondoskodásban élő, illetve onnan kikerült gyerekeknek, fiatal felnőtteknek segítsen mentorprogrammal, tanítással, mesemondással, táboroztatással, sok élménnyel. Kiváló szakembereket választ munkatársul, ismert művészeket állít maga mellé, hogy támogassák az alapítvány patronáltjait. Óvodát is alapított, ahol minden csoportban van állami gondoskodásban élő kisgyerek. Meggyőződése, hogy feltétel nélküli elfogadás, szeretet és figyelem jár minden gyereknek, s ha ezt nem kapja meg a vér szerinti szüleitől, akkor másnak kell pótolni. Erre vállalkozik 2010 óta Ágnes. Aki jó értelemben megszállott, ezért mesél és büszkélkedik szenvedélyes lelkesedéssel a több mint százötven „Világszép gyerekéről”.

Pannon Egyetem