Ajsa Luna a Himnusz-énekléséről

Ajsa Luna a Himnusz-énekléséről: nem volt cigi a számban

Bulvár

Augusztus 20-án sokakban felháborodást váltott ki, ahogyan Ajsa Luna előadta a Himnuszt a Műegyetem rakparton tartott ünnepi koncerten. Az énekesnő most közösségi oldalán reagált a kritikákra, és részletesen elmagyarázta, miért döntött így.

A 24 éves, karibi–magyar származású énekesnő a Szent István-napi programsorozat részeként lépett színpadra, ahol saját dalai mellett a magyar nemzeti imádságot is előadta. Egy közösségi médiában terjedő videón úgy tűnt, hogy a színpad szélén ülve, cigarettával a kezében énekli a Himnuszt – ez váltotta ki a közönség egy részének nemtetszését.

Ajsa Luna megszólalt a kritikákra reagálva

Az énekesnő cáfolta a vádakat, és bejegyzésében pontosította, mi is történt.

„Augusztus 20-a alkalmából némi rám jellemző spontaneitással, pusztán hazaszeretetből az egyik dalom (Aludj hófehérke) első verzéje helyett, volt merszem elénekelni a Himnuszt. Mindössze azért, hogy közelebb legyek a közönségemhez (akik egyébként velem énekeltek), lecsücsültem a színpad szélére. Nem volt cigi a számban, nem vágtam unott fejet és nem felejtettem el a szöveget sem” – írta.

Ajsa Luna szerint az előadás lényege az volt, hogy a nemzeti ünnepen a saját stílusában, a saját dalának alapjaira építve adjon egy különleges feldolgozást.

„Aki ismer és követ, az tudja, mennyire szentimentális téma nálam a hazaszeretet, mondanom sem kell, hogy semmiféle rossz szándék nem vezérelt, sőt, a célom az volt, hogy felköszöntsem Magyarországot úgy, ahogyan ez a saját performanszomon belül autentikus” – tette hozzá.

Ajsa Luna a Himnusz-énekléséről