Gáspár Győző

Gáspár Győző kiesett A Nagy Duettből, meg is sértődött

Bulvár

Sértődötten távozott a stúdióból Gáspár Győzike, miután ő és mestere, Dér Heni estek ki ezúttal a TV2 A Nagy Duett című műsorából. Távozása előtt odaszúrt még versenytársainak, Mihályfi Lucának és Hegyes Bercinek is.

Sydney van Den Bosch és Pető Brúnó, valamint Gáspár Győző és Dér Heni párosa között dőlt el vasárnap este, melyiküknek kell távoznia a műsorból. Ezúttal Győzikéék számára ért véget a műsor, amit a showman nehezményezett. Először nagyon beszélni sem akart, hiába nógatta, illetve dicsérte is eddigi teljesítményét Till Attila műsorvezető. Aztán végül csak ömleni kezdett belőle a szó. Szerinte ő szórakoztatni jött a műsorba, de a nézőknek nem erre volt szüksége.

A nézőknek az kellett volna, hogy a Beával ide eljövök, itt lefektetünk egy ágyat és akkor szerelmeskedünk az ágyban

– mondta Győzike, utalva a szerelmespár, Mihályfi Luca és Hegyes Berci előadására, mely pikáns ágyjeleneteket is tartalmazott.

Ha a nézőknek nem kellett, hogy szórakoztassak, akkor így jártak!

– mondta a sértődött showman, aki azt hitte, a döntőig menetelnek Henivel.