Cserhalmi György

Felesége elvesztéséről vallott Cserhalmi György

Bulvár

A Budavári Evangélikus Szabadegyetemen adott interjújában Cserhalmi György őszintén mesélt élete egyik legnehezebb időszakáról. A nemzet színésze Favini Tamás evangélikus püspökkel beszélgetett, és a másfél órás beszélgetés során felesége kilenc évvel ezelőtti haláláról is megemlékezett.

„Most lesz kilencedik éve március 14-én. 14-ére reggel virradóra reggel fél 5-kor. Nyelőcsőrákot kapott és aztán az átterjedt mindenhova. És van azért szépség is a történetben. Tragikus az egész, de mégis van benne valami gyönyörű. Hogy a nyolcas pavilonban feküdt a harmadikon a Kékgolyóban, ahol az Esterházy Péter volt a szemközti szobában. És mentem látogatni, akkor Péter azt mondta, hogy na, mindjárt összeköltözöm a feleségeddel! És azon röhögtem, hogy majd átköltözik oda abba a szobába – nevettünk ezen. De az már ott volt fönt. Ő már arra gondolt, hogy ott lesz az összeköltözés.”

A 168 óra által szemlézett interjú egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor Cserhalmi elmesélte, milyen szavakkal búcsúzott tőle felesége a halálos ágyán:

„Én akkor kivettem a színházi szabadságot. Egy évig semmit nem csináltam, csak őt ápoltam. Ami felemelő feladat volt. Bocsánatot kérek, hogy ezt mondom. Mi kilenc éves korunk óta voltunk [barátok] és aztán férj-feleség lettünk és át tudtuk beszélni az egész életünket egyetlen nagy gesztus és hangos mondat nélkül. Sok-sok nevetéssel, és néha meg ő ment egy kicsit bőgni a vécébe vagy a fürdőszobába vagy én. Néha ezek előfordultak. És amikor elment az Erzsi, akkor én még ott éjszaka fogtam a kezét, és azt mondta nekem, hogy Maradj, mert rád még szükség van. Nagyon kíváncsi voltam, hogy hogy tudta ilyen marha elegánsan végigcsinálni ezt az egészet. Egyszer azt kértem a mindenhatótól, hogy én meg akarom tudni, hogy mit érzett. Megkaptam én is a rákot, de én valahogy tudtam az elejétől kezdve, hogy ez csak figyelmeztetés nekem, hogy tudjad, hogy azért meddig van a határ, mi az, amit még lehet kérni.”

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: